Oroszország támogatja a kelet-ukrajnai fegyveres szakadárokat – ebből a félig-meddig elismert, beismert állításból indult ki Rácz András. Ez azonban csak egy tényezője Oroszország Ukrajnával szembeni hibrid háborújának.
A hibrid hadviselés nem a XXI., de még csak nem is a XX. század találmánya. Régóta létezik az aszimmetrikus hadviselés, azaz a direkt és indirekt módszerek elegye. Ezzel kapcsolatban nem egy teoretikus fogalmazta már meg véleményét.
Carl von Clausewitz porosz hadtörténész kifárasztásnak nevezte az indirekt módszert, ami leginkább az ország belsejében, kiterjedt, nehezen járható hadszíntéren, a helyi lakosság támogatásával zajlik. Marx és Engels már a várost is csatatérként értelmezték, ahol a lakosság egy adott ideológia mentén mozgósítható. Lenin az ellenség vezetőivel szemben alkalmazott terrorizmussal és a propagandával egészítette ki a definíciót. Mao Ce-tung szerint mindehhez egy külső hatalom támogatása is szükséges. Tito pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az irreguláris hadsereg egyedül nem, de a reguláris erőkkel együtt már képes győzedelmeskedni.
Összegezve tehát a mai értelemben vett hibrid háború jellemzői a modern technológia, a mozgósítás, a kommunikáció, a propaganda, a hazai lakosság szerepe, a nemzetközi közvélemény, a hagyományos fegyverek, az irreguláris taktika, a terrorizmus, valamint a bűnözői tevékenységek.
Rátérve a konkrét, azaz Oroszország Ukrajnával szemben vívott hibrid háborújára jól látható a direkt és indirekt eszközök kombinált alkalmazása. A helyi különleges erők, bűnözői csoportok, önkéntesek és az információs hadviselés belső, a határon állomásozó, állandó fenyegetést jelentő hadsereg, a diplomáciai nyomás és az információs hadviselés pedig külső tényezőnek számít.
Hogyan használta az adott feltételeket Oroszország? Először is alaposan előkészítette a helyi ellenállást és a felkelőket, majd a helyi bűnözői csoportokat is mozgósította. Őket a gyenge, akkor még Viktor Janukovics vezette államhatalommal szemben tüntetéseken és épületfoglalásokkor hatékonyan alkalmazta. Az első csapásokat viszont a beszivárgó különleges egységek mérték. Innen már nem volt nehéz a területszerzés, a média segítségével pedig gyorsan el tudták idegeníteni a helyi lakosságot a központi hatalomtól. Ilyen körülmények között könnyen ment az autonómia kikiáltása, ami után mondvacsinált okokkal be is lehetett vonulni. A forgatókönyv végül annexióval végződött, vagyis a Krím-félszigetet Oroszországhoz csatolták. Hogyan zárul a történet a kelet-ukrajnai szakadár megyékben, egyelőre kérdéses.
A fenti menetrendet azért tudta teljesíteni Oroszország, mert katonailag és média szempontból is erősebb Ukrajnánál, ahol a központi hatalom és az erőszak szervezetek gyengék, illetve nagyszámú etnikailag orosz él.
A hibrid háborúnak azonban vannak korlátai. Először is az idő a támadó ellen dolgozik. Jelen esetben Petro Porosenko megválasztása óta egyre erősödik, egyre működőképesebbé válik az ukrán központi hatalom. Az irreguláris erők nem tudják megtartani a nyílt területeket az előrenyomuló hadsereggel szemben. A hibrid háború csak addig vívható, amíg le nem zárják a határokat, amit viszont Ukrajna már megkezdett. Ráadásul a határon felsorakoztatott orosz egységek csak politikai nyomást jelentenek.
Az idő előrehaladtával a politikai és gazdasági korlátok is felerősödnek. Foszlik a tömegtámogatás, egyre nagyobb a presztízsveszteség, növekszik a nemzetközi elszigetelődés. Az egyre drágább háború miatt megkezdődik a tőkekivonás, ami végül azt eredményezi, hogy a nemzetközi szankciók helyett, valójában a piac bünteti meg Oroszországot.
Oroszország hibrid háborúja Ukrajnával szemben ugyanakkor továbbformálta a régi teoretikusok által lefektetett definíciót. Jelen esetben az erősebb fél használja az indirekt eszközöket, amivel el tud érni direkt célokat. Ebben nagy szerepet játszik az egész folyamat ellenőrizhetetlensége, nem lehet egyértelműen bizonyítani a támadó ország részvételét. A legújabb és talán legfontosabb tényezőt viszont a rohamosan fejlődő technika, illetve a tömegkommunikációs eszközök jelentik. Ma már nemcsak a tv előtt ülve, egyenes adásban lehet végignézni egy háborút, de a helyszínen átélve, onnan tudósítva bárki befolyásolhatja az eseményeket és a közvéleményt.