Eid Mubarak

Áldozat. Együttlét. Vérpatakok az utcán. Ünnepi baksisért a markukat tartó kapusok. Színes égőkkel körbevett, vért csöpögő fél birkák a járda fölött. A taxi hátsó ülésére betuszkolt bégető fekete-fehér bárány. Plüssbirkák tömegei a boltokban, új ruhát vásároló lányok, kisbárány-simogató a szupermarketben, és kifosztott cukrászdák. Itt az Eid.

Pontosabban Eid al Adha. Az áldozati ünnep. A Korán mellett az Ószövetségből is ismerős Ábrahám – Izsák történet. Tudják: amikor Ábrahám Isten parancsára kész volt feláldozni a fiát. De amikor a kést felemelte, Isten azt mondta: állj. Kiálltad a próbát. És a gyereket kicserélte egy bárányra. Azóta is bárányt áldoznak ezen a napon. Aki teheti, vág. És aki teheti, otthon. Hajnalban, rituálisan, az udvaron. Vagy egy üres telken az utca végén. De ha más nincs, akkor a hentesnél. Malájziától Algériáig. És az áldozati állat húsából mindenki kap: a szomszédok, a rokonok, és a koldusok is. Ez a muszlimok legnagyobb ünnepe – akár a keresztényeknek a karácsony. Az újságok és az internet ugyanúgy tele vannak tuti ünnepi ételek receptjeivel, mint nálunk Advent táján. Csak itt nem a pulyka vagy a hal lép fel a főszerepben, hanem a bárány. Mentaszósszal. Gránátalma-mártással. Sültként. Kebabként. Koftaként. 

Az Eid al Adha az évi mekkai zarándoklat, a Hadzs végét is jelenti. A világ minden sarkából Mekkába gyűlt hívők tegnap megkövezték az ördögöt, ma pedig együtt vonulnak föl az Arafat hegy csúcsához, miközben azt mondogatják: Labaik Allahum Labaik. Válaszolok a hívásodra, Istenem.

Az ünnep majdnem egy hétig tart. Sokan félretolják ez alatt a birkákat, és izgalmasabb programot keresnek. Találnak is bőven, főleg az Öböl mentén. Koncerteket arab és nyugati sztárokkal, stand up komédiákat, tűzijátékot és tárlatokat. Sokan elutaznak a szent hét rutinja elől. Viszont senki nem ússza meg, hogy tele legyen a netes postaládája jókívánságokkal. Nem csak a barátok: a sarki fűszeres, a könyvesbolt-lánc, a szomszédos galéria és a világmárkákat kínáló on-line üzletóriás is Eid Mubarakot kíván. Boldog ünnepet. Ami persze mást jelent Dubaiban, mint mondjuk Szíriában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez