Isztambuli mese Isztambulról

Milyen lehet földrészt váltani, ha átugrunk a rokonokhoz vacsorára? Utazás közben ki ne érezné néha: de jó is lenne tudni, hogy milyen lehet élni egy városban. Nem turistaként róni a kötelező köröket, hanem bennszülöttként igazodni el az utcákon. Ismerni az eldugott helyeket, ahol a legjobb a konyha, és tudni, hogyan lehet egérutat nyerni a legnagyobb csúcsforgalomban. Néhány perc alatt átautózni Európából Ázsiába, ha a nagymama ebédre hív bennünket. Mint ahogy ezt Aslian Agaoglu teszi. A fiatal nő a városáról, Isztambulról mesél. Arról a helyről, ahol a történelem a csodának ad randevút. Az alábbiakban a Your Middle Eastnek készült írását olvashatják. 

A forgalom kaotikus, mint mindig, és én kocsival próbálok átjutni a Győzedelmes Mehmed Szultán hídon, amelyet arról az ottomán uralkodóról neveztek el, aki 21 évesen, 1452-ben meghódította Isztambult. Hétágra süt a nap: a kék ég belefolyik a Boszporusz kék vizébe. A híd fölött nagy sárga tábla: Üdvözöljük Ázsiában. Egyik földrészről a másikra hajtok át, hogy nagyanyánál ebédeljek, és a délutáni teára újból otthon leszek. Ez a világon csak egyetlen városban lehetséges: Isztambulban.

Isztambulban születtem, itt is nőttem fel, és el kell ismernem: nem ez a legélhetőbb város. Túlnépesedett, a statisztikai hivatal szerint 13 millióan lakják. Zajos, szennyezett, és nap mint nap próbára teszi lakói türelmét. De varázslatos hely: szinte szétreped a történelemtől és a meglepetésektől. Talán ezért akarnak olyan sokan lakni itt.

Amikor az iskolában II. Mehmedről tanultunk, a hódítóról, a tanár elvitt minket az Hagia Sophiába. El voltam varázsolva, amint besétáltam a kapun, és ott álltam a lélegzetelállító kupola alatt. Az Hagia Sophia szent bölcsességet jelent, és ortodox patriarkális templom volt 360-tól egészen 1452-ig. Akkor vette be II. Mehmed a várost. Amikor meglátta az épületet, ugyanúgy el lehetett bűvölve, mint én voltam: nem rombolta le, inkább átalakíttatta mecsetté, és az első pénteki imán, 1453 június elsején ő maga is ott volt.

RomanEmpire2

Az Hagia Sophia lett az első uralkodói mecset Isztambulban, és sok későbbi ottomán mecset épült a mintájára. A bizánci építészet alaptípusának tartják, és azt mondják, megváltoztatta az építészet történelmét. Belépésnél eláll a lélegzet a nagyvonalúságától. Hiába lett belőle mecset, a szerkezete miatt még mindig egy székesegyházban érezheti magát az ember. Atatürk, a Török Köztársaság megalapítója 1935-ben múzeummá nyilváníttatta. Ma is az, a kereszténység és az iszlám lényegét egyformán testesíti meg. Nekem a Szent Bölcsesség a toleranciát jelenti, abban a városban, amely szó szerint híd Európa és Ázsia között.

Ha nem akarunk beragadni valahol az utakon, ami Isztambulban a nap bármelyik órájában lehetséges, a legjobb, ha a tengeren kelünk át egyik oldalról a másikra. Például a híres gőzhajók egyikén: rendeljünk egy teát a fedélzeten, és a vékonyfalú üvegpohárból aprókat kortyolgatva húsz percen át élvezhetjük a városképet. Láthatjuk a parton sorakozó, pirosra, sárgára és fehérre festett régi faházakat, a Dolmabahce palotát, és persze azt az icipici épületet is, amely a saját icipici szigetén áll két kontinens között. A magányosnak tűnő épület a Szűztorony. Ma étterem, romantikus leánykérések helyszíne, de mítosz van mögötte, és azt majdnem minden isztambuli ismeri.

kiz-kulesi

 

A Szűztorony a középkori bizánci időkből származik, és a legenda szerint egy szultán építtette, hogy imádott lányát megóvja egy rettenetes próféciától. Egy napon egy jós jelent meg az uralkodói palotában, és azt jövendölte, hogy mérges kígyó fogja halálra marni a lányt 18 éves korában. A szultán, aki kétségbeesetten próbálta megvédeni a gyermekét, megparancsolta az építészeinek, hogy húzzanak fel egy kis tornyot a szárazföldtől távol. Abban bízott, hogy egy kígyó sem lesz képes odajutni. A toronyba küldte a lányát, és egy nappal a 18. születésnap előtt egy kosár egzotikus gyümölcsöt vitt utána. Senki nem tudta, hogy a kosár alján mérges kígyó rejtőzik. Amikor a hercegnő gyümölcsért nyúlt, a kígyó megmarta az ujját.

De aki nincs oda a mítoszokért és a próféciákért, annak is nyújt valami varázslatosat a város. Például az isztambuli régészeti múzeumban, ahol több mint 1 millió tárgyat állítottak ki, a világtörténelem csaknem minden korszakából és civilizációjától. Zeusz templomának szobormaradványait, Trója emlékeit, műtárgyakat az ősi Anatólia, Mezopotámia, Arábia és Egyiptom idejéből. És az én kedvencemet, a világ legrégibb szerelmes versét!

Ennek a tábláján a következő a felirat:
A Krisztus előtti 8. századból, az ősi babilóniai korszakból származó, és a világon a legrégibbnek tartott szerelmi költemény. A sumérok hite szerint a király szent kötelessége volt minden évben feleségül venni Inannának, a termékenység és a testi szerelem istennőjének egy papnőjét. Ez biztosította a nők és a föld termékenységét. Ezt a verset minden valószínűség szerint egy ilyen menyasszony írta és énekelte az újévi fesztiválon, és később minden dalos-táncos ünnepen.

Blue-Mosque-Istanbul

Ma különféle etikájú, vallású és kultúrájú emberek élnek közös égbolt alatt ebben az ősi városban. A történelem minden utcasarkon szembejön, és sokszínű mozaikká áll össze. Összekapcsol bennünket. Szeretem Isztambult, mert vitába száll azzal, amit sokan gondolnak ma a világról. Hogy Kelet és Nyugat két külön világ, képtelenek megérteni egymást. Isztambul azt mutatja nekem, hogy tényleg lehet híd a kettő között. És lehet jobb megértés, esély egy boldogabb történelemre.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez