Erdogan harcot hirdetett a koedukált diákszállók ellen

“Nem világos, hogy mi folyik ezeken a helyeken. A fiúk és lányok egymással vegyülnek és ilyenkor bármi megtörténhet. Konzervatív demokratikus kormányként közbe kell lépnünk” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan, és ezzel ismét komoly vitát váltott ki Törökországban.

 A török sajtó hétfőn számolt be először arról, hogy Erdogan kikelt a koedukált kollégiumok ellen egy zárt ajtók mögötti rendezvényen, ami heves vitát váltott ki a muszlim többségű, de közel egy évszázada szekuláris országban.

Erdogan szerint ez amúgy nem tekinthető a magánszférába való beavatkozásnak, mivel az állam feladata, hogy lépjen ilyen kérdésekben. A kormányfő kijelentését sokan bírálták az interneten és közösségi oldalakon, míg a legnagyobb ellenzéki erő, a világi Köztársasági Néppárt (CHP) magyarázatot követelt Erdogantól. “Azt is felügyelni szándékozik, hogy hogyan öltözködnek a diákok, ahogy az iráni erkölcsrendőrség teszi?” – kérdezte a párt egyik képviselője.

Az iszlamista, konzervatív kormányzó párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) bírálói szerint a miniszterelnöki nyilatkozat annak az újabb jele, hogy a párt Törökország “iszlamizálásán” mesterkedik. Nemrég azért is bírálták a pártot, mert jelképes lépésként eltörölte a muzulmán fejkendő viselésének tilalmát a közintézmények jó részében.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez