Pardon: barátot fejeztek le Szíriában

 

Melléfogott Szíriában az al Kaida egyik csoportja. Az Iraki és Nagy-Szíriai Iszlám Állam (ISIS) diadalmasan közzétett egy videót, amin harcosai levágott fejet mutatnak fel a tömegnek Aleppónál. Azt mondták, hogy egy Asszad oldalán harcoló siita iraki milicistáét.

A felvétel kikerült a YouTube-ra, és sokan megnézték. Köztük egy londoni székhelyű, az emberi jogok szíriai helyzetét megfigyelő csoport tagjai is. Azt mondják: a levágott fej valójában nem Asszad egyik emberéé, hanem egy iszlámista felkelőé.

http://www.liveleak.com/view?i=c67_1384348943

A dzsihádista megsebesült az Aleppo környéki ütközetekben, és az ISIS harcosai meghallották, hogy Alihoz és Husszeinhez imádkozik. A két imámot pedig a siiták tisztelik, vagyis az ellenség. Az emberi jogi szervezet szerint az történhetett, hogy a sebesült férfi a fájdalomcsillapítótól kábán azokat a szavakat ismételgette, amelyeket harc közben hallott. Ali és Husszein nevét vélhetőleg harci kiáltásként vették a szájukra az Asszad rezsim oldalán küzdő iraki és libanoni siiták. 

Később az ellenzéki erők megerősítették, hogy a férfi, akinek a fejét oly elszántan mutogatták a lázadók, valójában közéjük tartozott. Az Ahrar al-Sham felkelőhálózat tagja volt, és valóban az aleppói harcokban sérült meg. A feje az ISIS-nél maradt. Amelynek testvérszervezete, az ISIL (Iraki és Levantei Iszlám Állam) egyébként twitteren oktatja tagjainak, hogyan kell úgy lefejezni az ellenséget, hogy az akció ne tűnjön erőszakosnak.

http://keletport.hu/index.php/politika/112-sziria-libanon/160-a-terrorista-csoport-a-twitteren-oktatja-a-lefejezest

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez