Végül egy kopt barátnő beadta a derekát. Kiderült: néhány fájdalommentes, ám szigorúan betartatott szabályt leszámítva szinte semmiben nem különbözik az iszlám kávéház a város többi divatos helyétől. Pedig a tévhit rengeteg. Először én is felhívtam a D. Capuccino honlapján talált telefonszámot, hogy megtudjam: beengednek-e külföldi, bekötetlen fejű nőt a helyre. Azt mondták: persze. A kávézó a középosztály lakta Nasszer Városban van: portálja teljesen hétköznapi, csak az ajtóra felragasztott matricák jelzik, hogy Kairóban teljesen szokatlan módon itt tilos a dohányzás, és párokat nem engednek be. A hely három, egymástól tejüveg-falakkal elválasztott részből áll: jobbra a családok, mögöttük a nők, balra pedig a férfiak ülhetnek. A hangszórókból diszkréten szól a Korán, a lenémított plazmatévén gyerekfilmek futnak.
Hétköznap délelőtt van, a családos rész teljesen üres. A férfiakéban, amely mellett mindenképpen el kell mennünk ahhoz, hogy elérjük a többit, egy társaság beszélget. Az egyik asztalnál újságot olvas valaki. A női szektorban egy asszony ül nikábban két kisgyerekkel, a mindent takaró fekete fátyolból gyönyörű szürke szemek villannak elő. A falak itt pinkbe váltanak, a szófák és a székek vonzóan puhák, az étlap borítóját játékos rajzok és arabeszkek diszítik. A választék olyan, mint bármelyik menő helyen: a Bécsről elnevezett, vaníliafagyival felturbózott mangó-banán koktélt szakállas fiatalember hozza. A szakáll itt hovatartozást jelent: a konzervatív muszlimok viselik. A pincér kedves, figyelmes. Amikor szólok neki, hogy a szemközti asztal melletti polcon valaki ottfelejtett egy hímzésekkel díszített gyönyörű vörös bársonytáskát, mosolyogva mondja, hogy egy imaszőnyeg tokjáról beszélek. A vendégeknek tartják készenlétben. És tényleg: a déli ima előtt be is toppan három bekötött fejű nő. Az egyikük megnézi a falon a nyilat, hogy merre van Mekka, kinyitja a szőnyeget, és elvégzi az imát.
A kávéház tulajdonosa két fiatal szalafista. Azt mondják, azért hozták létre a helyet, hogy a konzervatív családoknak és nőknek is legyen hova menniük. Sokan nem szeretnék, ha gyerekeik az ő értékrendjükkel ellentétes jeleneteket látnának, például ölelkező párokat vagy dohányosokat. Sok nő pedig szabadon akar üldögélni, anélkül, hogy megbámulnák, vagy ne adj’ Isten, megszólítanák. Később, amikor kezd feléledni a hely, jönnek vállat verdeső hajú lányok is. Visszatérő vendégek. Azt mondják, azért, mert kell nekik egy kényelmes hely, ahol fesztelenül vitathatnak meg női témákat. A férfiak részében üzletemberek tartanak megbeszélést: ők annak örülnek, hogy nem kell a legújabb zenei videókat átüvölteniük.
Miközben sokan szeretik a helyet, az egyre polarizálódó Egyiptomban voltak olyanok is, akik baljós előjelet láttak benne. A liberális Al Watan című lap például arról írt, hogy a kávéház újabb példája azoknak a próbálkozásoknak, amelyek révén az iszlámisták lépésről lépésre rá akarják kényszeríteni a saját értékrendjüket a hagyományosan megengedő egyiptomi társadalomra. De ez még Morszi elnök idején volt. A D. Capuccino is annak a befolyásnyerésért folyó harcnak egyik jelképe lett, amely Mubarak megdöntése után kezdődött Egyiptomban a különböző vallási, társadalmi és politikai csoportok között.
A tulajdonosok ugyanakkor azt mondják: nem képviselnek más értékeket, mint a kairói metró hagyományos, kizárólag nőknek fenntartott vagonjai, vagy a Földközi tenger partján régóta elkülönülő kendős és fürdőruhás strandok. A vendégek szerint a hely csak alternatívát kínál azoknak, akik meg akarják őrizni konzervatív szokásaikat, vagy nyugodt légkörre vágynak egy modern kávéház külsőségei és választéka mellett. És persze akadnak olyanok is, akik egyszerűen marketingfogást látnak a nagy sajtóvisszhangot kapott iszlám kávéház egyedi szabályaiban.