Erkölcstelen a Valentin nap Szaúd-Arábiában?

Van-e a hitnek köze a Valentin naphoz? A hírhedt szaúdi pap, Mohamed al Arifi sejk szerint mindenképpen. A megünneplése a muszlimokat azokhoz teszi hasonlóvá, akik “erkölcstelenek”.

A pap, aki tavaly arra szólította fel a szaúdi fiatalokat, hogy csatlakozzanak a dzsihádhoz, az iszlám szent háborúhoz Szíriában, miközben ő maga a vakációit Európában tölti, azt is hozzátette: a tévécsatornáknak egyáltalán nem szabadna foglalkozniuk a Valentin-nappal – írja az al Arabiya.

Arifi jópár olyan kijelentést tett már, amelyekkel botrányt kavart. Például azt tanácsolta fiatal lányoknak, hogy ne viseljenek az alakjukat látni engedő ruhákat az édesapjuk előtt, hogy elejét vegyék a kisértésnek. Vagy hogy bojkottálni kell a gyerekcsatornákat, mert a rajzfilmek megrontják a kicsiket.

A Valentin nap egyébként már jó ideje viták tárgya a konzervatív királyságban. Az elmúlt években a vallási rendőrség rendre rajtaütött azokon a virágüzleteken, amelyek piros virágokat árultak az alkalomra. Hogy az idén is lesz-e ilyen, még nem tudni. A vallási rendőrség feje mindenesetre tagadta, hogy bármilyen üzlet bezárását elrendelték volna mára. Azt mondja, ez nem a ő dolguk, ők azok ellen lépnek fel, akik megsértik a Koránt vagy Mohamed próféta tanait.

Ugyanakkor a Google a nyitóoldalán ma megjelenő szívet Szaúd-Arábiában nem rakta ki. A közösségi oldalakon viszont van, aki a konzervatívokon köszörüli a nyelvét, és van, aki a Valentin napon veri el a port. Egyesek nem értik, mi a baj egy olyan nappal, amely a szeretetről szól. Jóllehet ez az iszlám egyik alappillére, a vallási rendőrség éberen őrködik azon, hogy a gyakorlatban ne valósulhasson meg – írták. De posztoltak persze a másik oldalról is: sokan megosztották azt a képet, amelyen egy virágbolt felirata látható. Miszerint ma zárva tartanak, tiltakozásul a Valentin nap eretneksége ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez