Ellentétes jóslatok a szaúdi gazdaság növekedéséről

Rijád ebben az esztendőben 4,4 százalékos GDP-növekedést jósolt Szaúd-Arábiának, amely az évek óta tartó gazdasági lelassulás végét jelentené. Ellenben az IMF szerint a 2014-es év könnyen mélypont lehet a  Perzsa-öböl menti monarchiában. 

“Az előrejelzések szerint ebben az évben a magánszektor tőkekihelyezései és az üzletemberek külföldi befektetései lesznek a gazdaságunk motorjai. A kormány beruházásai is növekedni fognak, tehát rendkívül optimistán tekinthetünk a jövőbe.” – jelentette ki Fahad al-Mubarak, a Szaúd-Arábiai Monetáris Ügynökség igazgatója.

Tavaly a szaúdi gazdaság csupán 3,8 százalékos GDP-növekedést tudott elérni , amely elmarad a 2012-es 6 százalékos növekedéshez, ami Szaúd-Arábia történetének eddigi legjobb éves gazdasági mutatója volt.

Az IMF azonban nem ennyire derűlátó. A fogyasztói árak és infláció növekedése, valamint a szaúdi kormány egyre nagyobb kiadásai – többek közt a lakásépítések – miatt 2014-re alig négyszazlékos növekedést prognosztizáltak. 2011-ben, amikor szaúdi királyságban is uralkodóház-ellenes tüntetések zajlottak, a rijádi kormány megijedt, ezért számos reformot vezetett be és megnövelte a kormány kiadások nagyságát, mintegy 24%-al. Azóta évről évre egyre többet költ a kormány – 6-7 százalékkal – megakadályozva a tüntetések és a kormányellenes megmozdulások kialakulását. 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez