Fátyolban támadtak a terroristák

Hat nőből álló csoport próbált átjutni egy ellenőrzőponton Jemenben. Legalábbis ez volt a látszat. De felszállt egy katona a buszukra, és akkor elszabadult a pokol. Semmi sem az volt, aminek látszott. 

Nemrégiben írtunk arról, hogyan szította fel az Emírségekben a vitákat annak a nőnek az esete, aki nikbábban, sátorszerűen ráboruló fátyolban ölte meg a magyar származású amerikai óvónőt, és akart felrobbantani egy ugyancsak amerikai orvost. Kezdetben azt sem tudták róla, hogy tényleg nő-e. Nem ő volt az első, aki álcának használta a viseletet.

Most Jemenben állítottak meg egy szaúdi rendszámú buszt, a fedélzetén hat, tetőtől talpig beburkolt nővel. 15 kilométerre a szaúdi határtól tartoztatták fel a járművet a jemeni katonák. Egyikük felszállt a buszra, hogy átvizsgálja az utasokat. Ekkor az egyik “nő” tüzet nyitott, és megsebesítette. A többi katona erre lőni kezdett az utasokra, és egy kivételével végzett is velük. Férfiak voltak, női ruhában. A Gulf News szerint minden valószínűség szerint az al-Kaidához tartoztak, ketten közülük szaúdiak voltak.

A hat nikábba öltözött terrorista mellett robbanóöveket és fegyvereket is találtak a buszon. Egy utas maradt életben, és a sofőr. Őket kihallgatják. A jármű a szaúdi határ felé tartott. Az utasok szinte biztosra mentek: a jemeni katonák nagyon ritkán vizsgálnak át olyan járműveket, amelyeken nők utaznak a konzervatív, erős és máig élő törzsi hagyományokkal rendelkező muszlim országban.

Júliusban az al-Kaida hat militánsa támadott meg egy határőrposztot Jemen és Szaúd-Arábia között. Ők mindannyian szaúdiak voltak. Megöltek öt határőrt, aztán ketten közülük felrobbantották magukat.

Az Arab félszigeti al-Kaidát a terrorszervezet legvérszomjasabb ágának tartják. A 2011-es jemeni lázadás, a központi hatalom összeomlása után erősödött meg az országban. Szaúd-Arábia még 2003 és 2006 között kerítést emelt a közös határon, miután több merénylethullám is érte a királyságot a határ túloldaláról. Ezzel próbálta elejét venni az illegális határátlépésnek és a fegyvercsempészetnek.     

Annak idején több hírügynökség is jelentette, hogy az egyiptomi Muzulmán Testvériség több vezetője is nőnek öltözve próbálta elhagyni Egyiptomot tavaly nyáron, Morszi elnök megbuktatása után, amikor a szervezetet betiltották és irányítóit bebörtönözték.   

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez