Megmutatjuk Egyiptom következő “első lányát”, Aja el-Sziszit

Nagyon sokáig kellett várniuk az egyiptomiaknak arra, hogy megláthassák az első fotókat Egyiptom erős emberének, az azóta már elnökké választott Abdel Fattah el Sziszinek a feleségéről. De még többet arra, hogy a lányát megpillanthassák. A hétvégén azonban az emberek egymásnak küldözgették a közösségi médiában a szép Aja képeit.

Aja a volt hadseregfőparancsnok és majdani államfő egyetlen lánya: Sziszinek ugyan négy gyermeke van, de a többi fiú. Musztafa, Mahmud és Hasszán. A most megjelent fotók egyikén Aja a barátnőivel, a másikon a férjével együtt látható. Az első képen ő áll jobbra, a másikon meg balra. A twitterezők – vélhetően azok, akik ismerik is a lányt – udvariasnak és kedvesnek írják le. Ennél többet azonban nem sikerült megtudnunk róla, pedig igazán lázasan kutattunk. Sem a korát, sem a foglalkozását. Csak annyit, hogy nemrégiben volt az esküvője.

 

Édesanyja és édesapja egyébként unokatestvérek. Egy minap sugárzott tévéinterjúban Sziszi azt mondta: szerette Entisszar Amert a gimi óta, és amint diplomát szerzett, egyből össze is házasodtak. Ez 1977-ben volt, Amer azóta a családnak szenteli az életét. Elemzők szerint nem szeret szerepelni a médiában, csak akkor áll kötélnek, ha az elkerülhetetlen. És vallja, hogy a nő helye a férje és a gyermekei mellett van. Jóllehet élete során több állást is ajánlottak neki, mindig visszautasította azokat – írja az Al Arabiya.

Amer először februárban jelent meg nyilvánosan, egy katonai parádén a férje oldalán. Csendesen ült hagyományos iszlám ruhájában Sziszi mellett, és a közösségi média használói már akkor first lady-nek nevezték. És hozzátették: minden nagyszerű férfi mögött ott áll egy nagyszerű nő. Mások szerint a nyilvános szereplés azt szolgálta, hogy a Sziszi család eloszlassa azokat a pletykákat, melyek szerint a majdani elnök felesége “nikábi”, vagyis a mindent takaró fátylat, a nikábot viseli.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez