Mugabe továbbra is számíthat Kínára

Kína, Peking – Pekingben régi barátként és szabadságharcosként üdvözölték a zimbabwei elnököt, akinek harminc éves országlása gazdasági katasztrófát eredményezett

 

 

Csi Jin-ping kínai alelnök meleg kézfogással fogadta Robert Mugabét, „Kína régi barátját, az afrikai felszabadító harc egyik kiemelkedő vezetőjét.” Mugabe valóban sokáig harcolt azért, hogy az egykori Dél-Rodéziából, amely valamikor brit gyarmat volt majd egy fajüldöző fehér kisebbségi rezsim uralma alatt állt, Zimbabwe néven független ország legyen. De a hatalom birtokában Mugabe nem megbékélésre törekedett, és pl. erőszakosan kisajátította a fehér farmerek földjeit. Ezzel katasztrófába sodorta a mezőgazdaságot, az egykor élelmiszert exportáló országban súlyos ellátási zavarok léptek fel. A vaskezű diktátor minden hitelét elvesztette a nyugati államok vezetői szemében, de Kínát afrikai gazdasági terjeszkedése során soha nem zavarták az emberi jogsértések. Így a kínai beruházók egyre több üzletet kötöttek Zimbabwéban. Méghozzá számukra nagyon kedvező feltételekkel. Mugabe mostani tárgyalásain infrastruktúra-fejlesztési projektekről és újabb kínai mezőgazdasági beruházásokról volt szó, de konkrétumok egyelőre nem derültek ki. Sajtóértesülések szerint a kínai-zimbabwei kereskedelem értéke az év első kilenc hónapjában elérte a 717 millió dollárt – ez 62 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez