Őrizetben a japán méregkeverő

A rendőrség őrizetbe vette vasárnap az elmúlt hónapok egyik legnagyobb japán botrányának „főszereplőjét”, azt a gyári munkást, akit a rovarirtószert tartalmazó fagyasztott étel előállításával vádolnak. A mérgezés következtében ezrek betegedtek meg országszerte, a gyártó pedig több mint hatmillió doboznyi termékét kényszerült visszahívni.

A hatóságok őrizetbe vették a 49 éves Tosiki Abét, aki a Maruha Nichiro Holdinghoz leányvállalatként tartozó Aqlifoods gyárában dolgozott. A férfi a rendőrség szerint tagadta az ellene felhozott vádakat. Összesen kétezer-nyolcszázan betegedtek meg Japánban, miután ettek a vállalat Gunma prefektúrabeli üzemében készített fagyasztott krokettből, pizzából vagy sült csirkéből, amelyek a vizsgálatok szerint rovarirtó szernek használt malationt – egy szerves foszfátvegyületet – tartalmaztak. Abét azzal gyanúsítják, hogy októberben négy alkalommal kevert vegyszert az ételbe, a férfi birtokában később malationt találtak – közölte a Kyodo News japán hírügynökség. A Maruha Nichiro Holding bejelentette, hogy mind az anyavállalat, mind pedig az Aqlifoods cég igazgatója felelősséget fog vállalni a történtekért és márciusban benyújtják lemondásukat. Nem történt halálos megbetegedés, a többség tünetei enyhék voltak: hányásra, bélgörcsökre, hasmenésre panaszkodtak. A lakosság élelmiszerbiztonságba vetett hite ennek ellenére jelentősen megrendült a szigetországban. A szóban forgó áruk Japán szinte minden pontjára eljutottak, harminchét prefektúrából érkeztek panaszok. Az élelmiszer-mérgezés okának kiderítésére rendőrségi nyomozás indult, miután egy vizsgálat kiderítette, a termékek rovarirtószer-tartalma olyan magas volt – egyes jelentések szerint a megengedett határérték 2,6 milliószorosa –, hogy szándékos mérgezés gyanúja merült fel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez