A Hamász, nemzetközi kapcsolatok szempontjából, a legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor 2012-ben a politikai vezetés bejelentette: támogatják a Szíriában harcoló militánsokat és megadnak nekik minden segítséget a Bassár el-Aszad elleni harcban. Mivel egyre több palesztin, vagyis inkább a Hamász katonai szárnyához tartozó harcos bukkant fel az olyan terrorista csoportok soraiban, mint az al-Nuszra Front, ezért Damaszkusz szakított a radikális palesztin szervezettel. 2012 végén bezárták a szervezet irodáját a szíriai fővárosban, s a Hamász tagjainak egy csak napjuk volt arra, hogy elhagyják Szíriát. A Hamász vezetését először nem aggasztotta túlságosan az a tény, hogy elvesztette az egyik legfontosabb támogatóját: egyrészt ott volt még Irán, másrészt pedig akkor Mohamed Murszi egyiptomi elnök sokkal jelentősebb ellátója volt a szervezetnek. A Hamász körében akkor ugrott meg az egyiptomi iszlamista elnök népszerűsége, amikor Murszi közbenjárásának köszönhetően Izrael leállította a 2012-es izraeli Felhőoszlop hadműveletet.
A Szíriával való szakítás után szinte azonnal bekövetkezett a Hamász és a Hezbollah közötti távolodás is. A libanoni síita szervezet árulásnak minősítette a radikális palesztin szervezet lépését, s miután 2013-ban többször előfordult, hogy a Hamász részt vett a szíriai síiták elleni támadásokban, vagy tagjai felrobbantották magukat a szíriai hadsereg ellenőrző pontjain, a szakadás elkerülhetetlen volt. A Hamász többször is felszólította a libanoni Hezbollahot, hogy vonja ki erőit Szíriából és inkább az Izrael elleni küzdelemre összpontosítson. Ez azonban nem történt meg, s libanoni források szerint a cédrusok országában is zajlottak kisebb összecsapások a Hamász és a Hezbollah között, legtöbbször a palesztin menekülttáborokban.
Egy Hezbollah katonai felvonulás
A Hamász 2013 végére nagyon szorult helyzetbe került. Mivel tavaly megbukott Mohamed Murszi, ezért Kairó felhagyott a palesztin radikális szervezet támogatásával. Sőt, az egyiptomi hadsereg és a megválasztott Fattah el-Szíszi ugyanúgy ellenségnek tekintette a Hamászt, mint Izrael. Kairó hozzálátott a gázai gazdaság gyengítéséhez, mégpedig úgy, hogy felrobbantotta az Egyiptomból a Gáza övezetbe vezető 1200 csempészalagutat. Ez fontos adóbevételektől fosztotta meg a Hamászt, s elvágta őket szinte minden fontos utánpótlástól: fegyver, gyógyszer, üzemanyag. Végül 2014 márciusában egy egyiptomi különbíróság elrendelte a palesztin terrorszervezet betiltását, irodájának felszámolását és minden egyiptomi tevékenység felfüggesztését.
Lézerfegyverekkel gyakorol a Hamász. Mivel jelentősen csökkent az utánpótlás, ezért a lőszerrel is spórolni kell, s többé nem engedélyezik az élestölténnyel való gyakorlatozást.
Irán továbbra is támogatta a szervezetet, de már sokkal kisebb mértékben. Emögött nemcsak az állt, hogy a Hamász a perzsa ország egyik legnagyobb szövetségese, vagyis Bassár el-Aszad, ellen fordult. Egyrészt ott voltak a 2013-as iráni választások, amelyet a mérsékelt Hasszán Roháni nyert meg. Az elnökjelölt egyik fontos programja volt, hogy csökkenti a külföldi terrorszervezetek támogatottságát és inkább a belpolitikára koncentrál. Emiatt ugyan szembekerült a konzervatívokkal és a Forradalmi Gárdával, de eddig ügyesen lavírozott a politikai erők között, s sikerült elérni a támogatások csökkentését. A másik oka pedig, hogy a mostani iráni vezetés a jelek szerint valóban elkötelezte magát és komolyan gondolja a genfi megállapodást: habár a végleges egységet július 20-ig nem sikerült megkötni, de Irán felhagyott az urándúsítással, felszámolta a 20 százalékos tisztaságú uránkészletét. Ezzel párhuzamosan már “kevésbé látványosan” támogatja Izrael és az Egyesült Államok ellenségeit, valamint az iráni vezetés sokkal mérsékeltebb retorikai hangnemet ütött meg most, mint Mahmúd Ahmadinezsád idején. Végül pedig a csökkenő iráni szállítmányok harmadik oka az volt, hogy az elmúlt hónapokban rendkívül megnehezedett a fegyverszállítmányok Hamászhoz való eljuttatása, mivel veszélybe kerültek a legfontosabb csempészútvonalak.
Gázába tartott a lefoglalt iráni fegyverszállítmány.
Az egyik opció, az Arab-félsziget megkerülése volt, a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán át, amelyben még kezdetben az egyiptomi iszlamista kormánya is részt vett. Csakhogy Murszi megbukott és az új vezetés Iránt szintén ellenségnek tekintette. Kairó szigorú ellenőrzés alá vonta a Szeuzi-csatornát és feltartóztatta az iráni fegyverszállítmány nagy részét vagy segített az izraeli haditengerészetnek azok felkutatásában és elfogásban. Március 5-én például az izraeli kommandósok rajtaütöttek egy teherhajón, amelyen 40 darab M-302 típusú lövedékeket, 181 darab 122 mm kaliberű aknavetőt, valamin 400 ezer géppuskához való töltényt találtak. Egyiptomi források szerint az egyiptomi hírszerzés adta a „fülest” és együttműködtek a hajó elfoglalása során. A másik fő útvonal meg Irakon keresztül, Jordánián – korábban Szírián és a Hezbollahon – át vezetett Gázába. Csakhogy idén az Iszlám Állam (korábbi nevén Iraki és Levantei Iszlám Állam) hódításai miatt ez az útvonal is veszélybe került. Az ISIL elfoglalta Irak nyugati részét, a jordánia-iraki határ melletti területeket, és júniusban végül Moszul városát, s ezzel Észak-Irak is a fennhatóságuk alá került. Mivel a terrorista csoport a síiták ellen hirdetett hadjáratot, ezért Iránt is ugyanolyan ellenségnek tekinti, mint az iraki síitákat. Ezért rajtuk keresztül már aligha jut fegyver a Gázai övezetbe.
Létezett egy harmadik, gyakorlatilag fél Afrikát érintő útvonal is, de ez túlságosan hosszú, körülményes és veszélyes is volt, hisz könnyen a Sáhel-övezetben tevékenykedő (pl. a nigériai Boko Haram) kezébe került.
Amikor elkezdődött a Hamász elleni „Erős Szikla” hadművelet, majd később pedig a szárazföldi invázió, sem Damaszkusz sem Hezbollah és sem Teherán nem tett semmiféle konkrét lépést a zsidó ország ellen. Természetesen elítélték az izraeli támadást, de csupán retorikai szinten, s közel sem olyan mértékben, mint azt ahogy korábban megszokhattuk. Bassár el-Aszad szíriai elnök július 16-án leszögezte: „mi megkülönböztetjük az igazi palesztin szabadságharcosokat azoktól, akik csak egy maszk mögé bújva próbálják meg kivívni a támogatottságunkat és jóérzésünket, s amint lehetőség nyílik rá hátat fordítanak nekünk és elárulnak minket.” – a szíriai államfő itt egyértelműen a Hamászra gondolt, s azóta sem olvadtak fel a kapcsolatok Szíria és a Hamász között.
Bassár el-Aszad elnöki beszéde
Irán esetében is a ramadán végéig kellett várni az első komolyabb – az al-Monitor oldal szerint Ahmadinezsád-érát idéző – Izrael-ellenes külpolitikai nyilatkozatokra. Sőt külön érdekesség, hogy akkor is Ali Khamanei és nem Roháni kritizálta keményen Izraelt, miközben az előző elnök, Ahmadinezsád ott illette durva kritikákkal Izraelt, ahol lehetett. Irán legfelső vallási vezetője, Izraelt “veszett kutyának és ordas farkasnak” nevezte, miközben azt bizonygatta, hogy az iszlám világnak fel kell fegyvereznie a palesztinokat. “Népirtás, amit a cionista rendszer elkövet. Történelmi katasztrófa. Mindenkinek bűnhődnie kell, aki e bűntett felelőseit támogatja. A világnak, és mindenekelőtt az iszlám világnak, fel kell fegyvereznie a palesztinokat.” – jelentette ki Khamanei. Ugyanakkor Irán azt is eldöntötte, hogy ezentúl már nemcsak a Hamász, hanem a ciszjordániai palesztinokat is fel fogja fegyverezni. Ez azonban sokkal nehezebb lesz, mint Gáza esetében: sem a Fatah, sem pedig az azt támogató egyiptomi vezetés nincs jóban Iránnal.
Hezbollah szintén csendben figyelte az eseményeket. Habár a Gázai övezet bombázásának kezdetén libanoni területekről is lőtték Izraelt, azóta komolyabb rakétatámadásokra nem került sor. Később kiderült, hogy ezek is inkább magánakciók voltak, mintsem konkrét Hezbollah támadások. Sőt, néhány katonai parancsnok és tiszt figyelmeztette a harcosait: ne avatkozzanak be a gázai eseményekbe, és olyanokat írtak ki a közösségi oldalukra, miszerint „hadd kapják meg az áruló Hamászosok, amit érdemelnek.” Az első komoly bírálatokra is heteket kellet várni, amikor az áldozatok száma 1000 fölé emelkedett.
Az elmúlt napokban a Hamász vezetése „Canossát kezdett járni” a Hezbollahnál. Khaled Mesál a Hamász politika vezetője Kairóban találkozott a libanoni síita szervezettel és szinte könyörgött azért, hogy „a libanoniak nyissanak meg egy új frontot Izrael ellen.” Ezzel együtt arra kérték a Hezbollahot, hogy kezdjen átfogó rakétatámadásba, újra küldjön fegyvereket, lőszereket, élelmiszereket és gyógyszereket a palesztin radikális szervezetnek.
A Hamász és a Hezbolalh vezetője:Khaled Mesál (bal oldalt) és Hasszán Naszrallah (jobb oldalt)
A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah sejk ugyan már július 20-án, amely hónapok óta az első komoly lépés volt a Hezbollah-Hamász kapcsolatokban, ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy minden támogatást megad a palesztinoknak, de komolyabb előrelépés nem történt. A Hezbollah, bármilyen harciasnak is tűnik retorikailag, nem akar igazán háborúba keveredni Izraellel és Libanont sem szeretné magával rántani, főleg azért, mert a szunnita radikális szervezeteket és iszlamista csoportok (pl. az al-Nuszra Front) elfoglaltak egy libanoni határvárost, Arszalt. Ugyanis a síita szervezetet rendkívül lefoglalja a szíriai polgárháború, valamint az, hogy a szélsőséges szunnita csoportok ellen harcoljanak Libanonban.
Persze ugyanakkor kérdés marad, hogyha Izrael továbbra is folytatja a gázai övezetben zajló katonai hadműveleteit és folyamatosan növekszik a civil áldozatok száma, akkor vajon a Hezbollah “megbocsát” a Hamásznak és ismét együttműködnek majd Izrael ellen?
Források többek közt:
http://www.al-monitor.com/pulse/originals/2014/07/nasralla-relation-renewed-hamas.html
http://www.israelcfr.com/documents/6-3/6-3-4-BenedettaBerti.pdf
http://isnblog.ethz.ch/international-relations/hamas-and-hezbollah-agree-to-disagree-on-syria
ezenfelül: al-Ahram, Foreign Policy, Middle East Times stb.