A kisagy hibás működése az autizmus oka

Ha a kisagy (cerebellum) a szülés során megsérül, akkor ez kiválthatja az autizmust, amely egy egész életre meghatározza az egyén viselkedését. Ezt állítja Samuel Wang professzor.

 

 

 

 

 

A kínai származású amerikai kutató a Princeton egyetem laboratóriumában végzi vizsgálatait. Agykutató, aki most az autizmus élettani okait vizsgálja.

Ez a betegség, amely a RainMan című amerikai filmmel került be a köztudatba, az egyén társas kapcsolatait érinti. Súlyosabb formájában az egyén nem képes emberi kapcsolatot kialakítani. Dr. Wang szerint a kisagy a felelős. Bár agyunknak csak kis részét képezi, és általában az izmok motorikus működését irányítja, az élet meghatározó fontosságú első szakaszában más szerepe is van. Ez pedig az interaktív kapcsolatok kialakítása.

A szülők mosolyát kezdetben a gyerekek nem tudják értelmezni, csak azután válaszolnak rá, ha összekapcsolják azzal az információval, hogy a mosolygó felnőtt enni, vagy inni ad. Ha a kisagy valamilyen oknál fogva sérül, akkor nem jön létre ez az összekapcsolás és az autista gyerek “nem reagál”. Csak az első három évben -vagyis a fejlődés során- van ilyen szerepe a kisagynak, ezért nem figyeltek fel rá eddig- állítja Dr. Wang, aki hangsúlyozza, hogy általában három éves korig kiderül, ha a gyerek autista. A kisagy megsérülhet az első három év során is, de a szüléskor ennek jóval nagyobb az esélye- hangsúlyozza Dr. Samuel Wang, a princetoni egyetem tudósa.

A 47 éves agykutató egyébként sokoldalú ember. Közvéleménykutatással is foglalkozik, méghozzá meglepően sikeresen. Többször előfordult, hogy nagyon pontosan eltalálta az elnökválasztás eredményét Amerikában. Dr. Samuel Wang több könyvet is írt az agy működéséről, vagyis a tudomány művelése mellett annak népszerűsítése is foglalkoztatja. Ha az autizmus problémájával kapcsolatban igaza van, akkor ez komoly áttörést jelenthet egy nagyon súlyos társadalmi jelenséggel kapcsolatban. Mind több gyerekről derül ki ugyanis, mind Amerikában, mind pedig Kínában, hogy valamilyen mértékben autista.

Ha ennek oka valóban az, hogy a kisagy megsérül a szüléskor, vagy kicsit később, akkor az orvostudomány közelebb kerülhet ahhoz, hogy gyógyítani tudja ezt a betegséget, amely jelenleg még a társadalom perifériájára szorítja a pácienseket.

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez