Elhalasztották az iráni titkosszolgálati tiszt megölésével vádolt nő kivégzését

Tegnapra tűzték ki a Iránban annak a fiatal nőnek a kivégzését, akit egy titkosszolgálati tiszt meggyilkolásával vádoltak meg. Az eset nagy port vert fel szerte a világon, a nő halálbüntetése ellen 190 ezren írták alá az internetes petíciót. Azt nem tudni, miért döntött úgy a bíróság, hogy nem hajtják végre a kivégzést, és azt sem, hogy ez csak haladékot jelent-e, vagy ennél többet.

A 26 éves Reyhaneh Dzsabbari édesanyjának tegnap kellett volna megjelennie a hírhedt teheráni Evin börtönben, hogy elvigye a lánya holttestét. Az édesanya facebook-oldalán posztolta, hogy felhívták a börtönhatóságok, és erre kérték. De az utolsó pillanatban a kivégzés mégis elmaradt. Egy teheráni bíróság 10 nappal elhalasztotta – adta hírül az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

A fiatal nőt 2007-ben vették őrizetbe, és két évvel később találta bűnösnek a bíróság a titkosszolgálati minisztérium volt munkatársának, Morteza Abdolali Szarbandinak a meggyilkolásában. A nő azt állítja: valóban megszúrta a férfit, mert az meg akarta erőszakolni, de a halálos sebet nem ő ejtette.

A belsőépítészként dolgozó Dzsabbarit irodája átrendezésére kérte fel a titkosszolgálati tiszt. A nő el is ment megnézni a helyszínt, és innéttől nem tudni, mi történt. Dzsabbari azt állítja: a férfi meg akarta erőszakolni őt, ezért önvédelemből szúrt. Az áldozat fia viszont azt mondta teheráni lapoknak, a Sargh-nak és az Etemadnak, hogy a nő azt vallotta: más is volt a lakásban. Egy férfi, akinek a személyazonosságát a vádlott nem volt hajlandó felfedni. Szerinte a nő barátja lehetett, Dzsabbari ugyanis, aki a kést két nappal korábban vásárolta, a szerelmének SMS-ben azt írta: meg fogja ölni a férfit.

A jogvédők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy Dzsabbari csak egyszer szúrt, mégpedig vállon, és azonnal kihívta a mentőket. Szerintük a vallomásokat fenyegetéssel és nyomásgyakorlással kényszerítették ki, és a tárgyalás korántsem volt korrekt. Nemzetközi kampányt indítottak a kivégzés megakadályozására, a petíciót 190 ezren írták alá.

Az Amnesty International szóvivője azt nyilatkozta a brit Independentnek: rendkívül megkönnyebbültek, hogy Dzsabbarit nem fenyegeti közvetlen veszély. De arra hívják fel az iráni hatóságokat, hogy erősítsék meg: másfél hét múlva sem akasztják fel a nőt, és betekintést biztosítanak abban a szerintük sok sebből vérző nyomozásba, amelyet az ügyben végeztek.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez