Mitől ilyen makulátlanul ragyogóak az Emirates stewardessei?

Mától repül a világ egyik legelőkelőbb légitársasága naponta Budapest és Dubaj között. Az Emirates-járatok indulásának napján azokról beszélünk, akiket mi is láthatunk a fedélzeten. A légiutas-kísérőkről, és arról, hogy mitől olyan különlegesek, bárki mással összetéveszthetetlenek a társaság stewardessei. A Huffington Post beszélgetett el kettővel közülük.

Elmúltak már azok az idők, amikor a légiutas-kísérők legfontosabb feladata az volt, hogy vonzók legyenek. Ma már lényegesebb a repülésbiztonság, képzettebbek és professzionálisabbak a légiutas-kísérők, mint mondjuk a hatvanas évek elején voltak, amikor még majdnem minden lány ölni tudott volna egy ilyen álomállásért. Ma már sokkal hétköznapibb munka ez. Többen is vannak: a világ egyik legfényűzőbb társaságánál, a dubaji Emirates-nél 130 országból toborozták őket. Eleganciájuk ma is legendák tárgya.

Nemrég toboroztak Budapesten és Szegeden is, nőket és férfiakat is erre az állásra. Az Emirates légiutas-kísérőket kiképző programja 7 és fél hétig tart: ebből egy teljes nap jut a külsőre és az egyenruhára. Nagy hangsúlyt fektet erre a légitársaság. A piros rúzs például a védjegyei közé tartozik: többféle árnyalatot is kipróbálnak belőle mindenkin, amíg meg nem találják az igazit. Azt, ami a leginkább passzol a bőrszínhez, meg persze a fejfedő vöröséhez. Az egyenruhához idomítják a szemhéjfestékét is: a Clarins márkáiból sokféle árnyalatot tesztelnek itt is mindenkin.

A nők kapnak egy listát arról, hogy mi mindent kell felvenniük – meséli a két stewardess. Aztán van egy kis kézikönyv is, amelyik elmagyarázza a szabályokat. A körömlakknak színtelennek kell lennie, de megengedett a francia manikűr is, vagy a piros lakknak a rúzzsal vagy a kalappal megegyező árnyalata. Ha a haj olyan hosszú, hogy leér a gallérig, fel kell fogni. Tűzött kontyba, vagy kontynak feltekert lófarokba. De legújabban, akár befonva is lehet viselni. Ezt nagyon bohémnak tartják a Huffington Post-nak nyilatkozó fiatal nők.

Az egyenruhára is vonatkozik persze egy rakás szabály. Például tilos hordani, ha nincsenek szolgálatban. Sőt: ez kifejezetten tabu. A kalapot viszont nem kell mindig a fejen tartani munka közben. Csak az út bizonyos részein kell viselni: amikor nyilvános helyeken vannak, például keresztülmennek a reptéren induláskor vagy érkezéskor. De azt is pontos szabály írja elő, hogyan kell feltenni az alatta viselt sálat. Sőt: a kalap két ujjnyira kell, hogy legyen a szemöldöktől. Rögtönzésnek nincs helye.

A szabályok szigorúbbak itt, mint a többi légitársaságnál. A stewardessek büszkék is arra, hogy milyen hatást tesznek az emberekre. Hogy mennyire professzionálisan néznek ki, memnyire összeszedetten és mennyire szembeötlően. Különlegesnek találják az egyenruhájukat: olyannak, amelyről bárki azonnal beazonosíthatja őket.

De azt mondják: az időzónák közötti röpködés őket is megviseli, rajtuk is meglátszik. Délután aludni vagy hajnali 3-kor kelni egy járathoz néha kihívás. Nem szabad altatót szedniük, vagy bármi mást alkalmazniuk, ami segíthetne az álomba zuhanásban. Így aztán mindenki maga kísérletezgeti ki, hogy milyen módszer működik nála, ha nem akar álmatlan éjszakát. Van, akinek komoly stratégiája van: a legtöbben a gyógynövény-teákra esküsznek, a kamilla például állítólag remekül kiüt, ha elég nagy csomagot főzöl meg belőle.

emiratesjó

De arra is vannak trükkjeik, hogy mégis jól nézzenek ki egy 13 órás út végén. A kulcs a hidratálás. Van, aki egy liter vizet vesz, és kényszeríti magát, hogy meg is igya azt. A bőrét nedves kendővel törli át időről időre, és hidratáló sprayt fúj magára. A repülőút előtt az argan, egy marokkói fafajta tiszta olaját keni az arcára: ez nem túl zsíros, viszont annyira igen, hogy ne hagyja kiszáradni a bőrt. Erre jöhet az alapozó.

Ha utasok lennének, a legjobban az A380-asok első osztályának spa-zuhanyait bírnák. Sok-sok Bulgari termékkel. Az utasokat beszálláskor egyből megkérdik, hogy mikor óhajtják ezt igénybe venni. A fülkéket úgy alakították ki, hogy mindenki kényelmesen elidőzhet bennük. Az utasok pizsamát is kapnak fürdés utánra. Ez igazi luxus-élmény – mondják a légiutas kísérők.

Nekik maguknak is kell némi idő ahhoz, hogy tényleg készen álljanak a munkára az egyik legfényűzőbb légitársaság járatain. Több mint egy órát szánnak a készülődésre. Azt mondják, kevesebb is elég volna, de szeretik frissnek és teljesen késznek érezni magukat, amikor beszállnak a gépbe és elkezdik a munkát.

(Visited 10 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez