Biztonsági zóna a gázai határ mellett: ezreket telepít ki az egyiptomi kormány

Múlt héten Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök az egyre romló biztonsági helyzet miatt szükségállapotot vezetett be a Sínai-félszigeten, mivel drasztikusan megemelkedett a fegyveres támadások és pokolgépes merényletek száma. Ez úgy ltászik nem hozta meg a várt hatást, a helyzet koránt sem stabilizálódott: Kairó így elrendelte egy pufferzóna létrehozását gázai-egyiptomi határon és Rafah város keleti részének evakuálását.

Az egyiptomi Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsára – angolul a Supreme Council of the Allied Forces, azaz SCAF –  és Rafah városi tanácsa tegnap elrendelte a határváros keleti – a gázai határhoz köelebb eső – részének evakuálását. Az egyiptomi források szerint mintegy 800 házból költöztetik ki az embereket és legalább 10 000 lakost evakuálnak a térségből. Azonban Kairó szerint „csak” 300-500 házról és pár ezer emberről van szó. A helyiek szerda délig kaptak határidőt a terület elhagyására, de az egyiptomi al-Ahram úgy tudja, hogy nem mindenki hagyta el az otthonát: egyrészt, mert nem akarták hátrahagyni az idősebb vagy beteg hozzátartozóikat, másrészt pedig nem tudtak időben felkészülni az evakuálásra. Ezenfelül egyesek tiltakozásból nem voltak hajlandóak elhagyni az otthonaikat, mivel az elmúlt hónapokban Rafah keleti részén sok új ház épült és az új tulajdonosok vonakodtak elhagyni azokat. Végül a kormány ígéretet tett arra, hogy kártalanítja az új házak tulajdonosait.

Az evakuálásról szóló bejelentés azután jött, hogy a Sínai-félszigeten és az egyiptomi-gázai határon már tarthatatlanná vált és Kairó egy 13 kilométer hosszúságú és 500 méter mélységű „pufferzónát” (ütközőterületet) hoz létre a határ egyiptomi oldalán. Az épületektől, fáktól és alagutaktól megtisztított ütközőzónába egy 40 méter széles és 20 méter mély vizesárkot létesítenének, és az egész területet kamerákkal figyelnék meg. Ennek oka, hogy Rafah megmaradt csempészalagútjain keresztül ugyanis érkezik  a fegyver, a lőszer, és ember anyagutánpótlás a Sínai-félszigeten tevékenykedő militánsoknak. 

Pénteken több merénylet is történt a Sínai-félszigeten, amelyek közül az el-Arístól északnyugatra elkövetett robbantás volt a legvéresebb: egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy katonai konvoj mellett és két több mint két tucat katona meghalt,valamint 28-an pedig megsebesültek. A merényletek miatt péntek éjjel Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfő az Észak-Sínai Kormányzóság egyes részein szükségállapotot rendelt el. Ez három hónapra szól a kormányzóság Izraelhez és a Gázai övezethez közel fekvő részein, amelynek része az is, hogy  délután 17 órától reggel 7 óráig kijárási tilalom van a szóban forgó területeken.

A merényletek miatt az egyiptomi államfő egyúttal elrendelte az Egyiptom és a Gázai övezet közötti rafahi határátkelő lezárását is. Rafah az egyetlen átkelő, amely nem Izrael felé vezet az övezetből. Ennek ellenére korántsem konszolidálódott a helyzet: vasárnap hét egyiptomi katonával végeztek a Sínai-félszigeten és ezen a héten is zajlottak kisebb fegyveres összecsapások a militánsok, valamint a biztonsági erők tagjai között. Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi bukása óta a Sínai-félszigeten még mindig nincs béke, sőt még inkább elmélyült a válság. Lényegében Hoszni Mubarak lemondása óta zavaros a helyzet a régióban és azóta igyekszik rendet tenni az egyiptomi hadsereg, amelyben viszont sokan életüket vesztették. 2011 és 2014 áprilisa között 971-en haltak meg a Sínai-félszigeten, s ebből 667-en a hadsereg és rendőrség tagjai voltak. A sok egyiptomi katona halálának az oka, hogy a helyi törzseken kívül megjelentek a betiltott Muszlim Testvériség fegyveres szárnyainak egykori tagjai és mellettük még az olyan szélsőséges csoportok is felbukkantak, mint például Iszlám Állam nevű terrorista csoport. A militánsok a félsziget északi részén táboroznak és innen intéznek rendszeres támadásokat az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez