Az Apache-vita: Szakítópróba az Egyesült Államok és Egyiptom között

Mohamed Murszi iszlamista elnök bukása óta egy helyben topognak az amerikai-egyiptomi kapcsolatok. Ennek legfőbb oka, hogy Washington hivatalosan nem támogat olyan vezetést, amely puccsal került hatalomra,  emiatt  le is állította a katonai segélyeket. Az „Apache-ügy” lett az amerikai-egyiptomi kapcsolatok legfontosabb fokmérője és bizony a vita kimenetelétől függ, hogy vajon Kairó a jövőben továbbra is Washington érdekszférájában  marad-e.

Apacsok a levegőben

2013 októberében az Obama-adminisztráció bejelentette, hogy leállítja az Egyiptomnak szánt katonai segélyt, nem szállítja le a 120 M1 Abrahams nehézpáncélost, a húsz F-16-ost, a 12 Harpoon rakétát és tíz AH-64 Apache támadó helikoptert. A segély értéke 1,3 milliárd dollárt tett ki és leállítására azért került sor, mert hivatalosan Washington nem adhat olyan országnak katonai segélyt, ahol „katonai erővel mozdították el a demokratikusan megválasztott államfőt”. Később az amerikai vezetés azt ígérte, ha Kairó felhagy a „szigorú elnyomással” akkor az egyiptomi hadsereg megkaphatja az amerikai fegyvereket, de az Apachokról nem esett szó.

Pedig Egyiptomnak éppen a helikopterekre van most a legnagyobb szüksége. Az egyiptomi fegyveres erőknek 220 F-16 vadászbombázójuk, 1100 M1 Abrahams tankjuk van így „kibírják” a döntést, ahogyan az egyiptomi haditengerészet is elvan egy ideig az újabb Harpoon-rakétákkal nélkül, mivel Kairónak nincs komolyabb tengeri vitája egyetlen környező országgal sem (vagy legalábbis nem olyan méretű, mint a Levitán-mezőért hovatartozásáról szóló vita Izrael, Libanon, Szíria, Ciprus és Törökország között). Ellenben a harci helikopterekre különösen nagy szükségük van: 2011 előtt Egyiptom 34 darab Apache AH-64-el rendelkezett, de ezek közül már nem mindegyik üzemképes. Ezenfelül a helikopter az egyik legfontosabb fegyvernek számít a Sínai-félszigeten tevékenykedő militánsok ellen, s az összes légi jármű közül ezeket lőtték le a legtöbbször a fegyveresek. Az utóbbi hetek eseményeinek tükrében – főleg a rafahi „pufferzóna” létrehozása miatt – különösen fontossá vált a helikopterek beszerzése, mivel már az Iszlám Állam nevű terrorista csoport is megjelent a régióban és támadja az egyiptomi kormányerők állásait. Ezen a héten is egyiptomi Apache-ok vezettek egy támadást az iszlamisták állásai ellen egy sínai faluban.

Az ígéret szép szó…

Azonban nemcsak az amerikai-egyiptomi kapcsolatokban vált fontossá ez a kérdés, hanem az amerikai belpolitikában is: a Fehér Ház (vagy legalább is a Külügyminisztérium) és a Kongresszus között komoly vita alakult ki azzal kapcsolatban,hogy odaadják-e az Apachokat Egyiptomnak a „terrorizmus elleni harc keretében”. Április 22-én, nem sokkal azelőtt, hogy az egyiptomi diplomácia magas rangú tagjai Washingtonba látogattak volna, a Fehér Ház zöld jelzést adott a szállításnak.

Csakhogy pár nappal később Patrick Leahy szenátor – a Szenátus elnöke – megvétózta az Obama-adminisztráció döntését és nem engedte a helikoptereket Egyiptomba szállítani. A politikus arra hivatkozott, hogy a „tömeges halálos ítéletek miatt” az észak-afrikai ország egyáltalán nem demokratikus és ő „nem fog egy elnyomó rezsim hatékonyabb működéséhez asszisztálni”. Kairó becsapva érezte magát, mivel korábban  garanciákat kapott John Kerry külügyminisztertől a szállítmány érkezésére. A nyár folyamán többször is beszélt egymással az amerikai és az egyiptomi külügyminiszter,s Kerry még júniusban is azzal hitegette a másik felet, hogy “küszöbön áll a helikopterek Egyiptomba való szállítása”. Ám teltek-múltak a hetek, de a fegyverszállítmány még mindig nem futott be az egyiptomi kikötőkbe.

Megoldás keresése

Ám ez mintha egyáltalán nem zavarta volna Fattah al-Szíszit, aki inkább  „új megoldások” felé nézett. Az egyiptomi elnök nyáron Szaúd-Arábiában és Oroszországban járt. A legfontosabb téma mindkét vezetéssel a fegyvervásárlás volt és bizony Washington aligha örült a találkozó eredményeinek: Putyinnak és Szíszinek a tavaly novemberi három milliárd dollár értékű fegyvervásárlási egyezmény minden pontjában sikerült megállapodnia. Habár a szerződésben leginkább légvédelmi és kézifegyverekről volt szó, de mind az orosz, mind az egyiptomi sajtóban felbukkant az a hír, amely szerint Oroszország felújított és modernizált Mi-35 harci helikoptereket küld az amerikai Apache-ok helyett. (Ez már a szeptember 19-én kötött előzetes fegyvervásárlási egyezményben benne is volt).

Azonban elsősorban nem is az orosz fegyvervásárlás volt az, ami igazán meglepte és sokkolta az amerikaiakat, hanem az, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek kijelentette,  ők fogják finanszírozni Egyiptom felfegyverzését. Ez nemcsak azt jelentette, hogy Kairó az Öböl menti államok által folyósított segélyekből veszi meg az orosz fegyvereket, hanem azt is, hogy a monarchiák szükség esetén „ellátják a saját, feleslegessé vált” harci eszközeikkel az egyiptomi hadsereget. Mivel a két Perzsa-öböl menti monarchia a legerősebb Amerika-szövetségesnek számít a régióban, ezért az amerikaiktól kapott modern, nyugati fegyvereket is továbbadhatják Egyiptomnak. Tehát így Szíszi, a monarchiák közbenjárásával – az Egyesült Államok tiltakozása ellenére – is megkaphatja a régóta áhítozott AH-64-et is. 

Erre nagyon hamar rájött az amerikai vezetés. Ha Egyiptom kerülő úton megkapná  a fegyvereket, akkor Washingtonnak már nem nagyon lenne olyan eszköze a diplomáciai fegyvertárában, amellyel jelentős nyomást tudna gyakorolni az egyiptomi vezetésre. Augusztus 29-én, tehát nem egész három héttel a Szíszi orosz és szaúdi látogatása után, John Kerry elérte a Szenátusnál, hogy feloldja a tilalmat. Részint meggyőzte a bizottság tagjait, hogy Egyiptomnak szüksége van a fegyverekre, másrészt pedig Kairó ígéretet tette arra, hogy aktívabban részt vesz a terrorizmus elleni harcban”. Ez meg is történt,  Kairó csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet elleni koalícióhoz, habár hivatalosan katonákat nem küldött. A tilalom feloldásánál szerepet játszott az is, hogy április óta Patrick Leahy szenátor hatalma és befolyása csökkent a Kongresszus Bizottságban, ugyanis többen elfordultak tőle néhány belpolitikai kezdeményezése (börtönreform, adóügyek, lehallgatási botrányokkal kapcsolatos törvények stb.) miatt.

Geopolitikai pofon? 

A legutóbbi hírek szerint október 13-án az amerikai külügyminiszter találkozott az egyiptomi államfővel és az egyiptomi külügyminiszterrel is. Habár szóba került a gázai donorkonferencia és az amerikai segélynyújtás az egyiptomi gazdaság stabilizálásához, de a fő téma ismét a katonai segély volt. Végül John Kerry leszögezte: „novemberben leszállítják Egyiptomnak a helikoptereket”, de az még mindig kérdéses, hogy pontosan mikor. Ha az Egyesült Államok netán ismételten nem tartja be a hivatalos találkozón elhangzott ígéreteit, (a kamerák és újságírók előtt hangzott el egyenesen Kerry szájából) akkor azzal az Egyesült Államok elvesztette az egyiptomi vezetés maradék bizalmát. Szíszi megválasztása óta Egyiptom eddig is igyekezett kikerülni az Egyesült Államok befolyása alól és egyensúlyozni kezdett Moszkva és Washington között, de a helikopterszállítmány leállításával jelentősen felgyorsulhat Kairó „kiszakadása” az amerikai érdekszférából és közel-keleti stratégiából. Ez pedig az Egyesült Államok számára  óriási geopolitikai vereséggel érne fel.  Zbigniew Brzezinski nyilatkozta egyszer, hogy Jimmy Carter legnagyobb külpolitikai kudarca Irán elvesztése volt. Ha Irán elvesztése óriási geopolitikai kudarcnak számított már a nyolcvanas évek elején, akkor vajon a mostani zűrvaros közel-keleti helyzetben milyen „fatális” következményekkel járhatna Egyiptom elvesztése az Obama-adminisztráció és az Egyesült Államok számára ?

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez