Börtön a forradalom gyalázásáért

Börtönnel is büntethetnék azokat, akik “gyalázzák a forradalmat” Egyiptomban. Hogy pontosan mi számít “gyalázásnak”, az mindeddig nem derült ki.

A hír Abdel Fattah Szíszi elnök köreiből szivárgott ki, és az Al-Arabiya hírtelevízió közölte. A tervezet egyelőre nem nyilvános, így pontosan nem derül ki, hogy mi számít a forradalom “gyalázásának”, de bizonnyal alapja lehet majd újabb olyan pereknek, amelyeket a nyugati sajtó nem fog teljesen tisztának tekinteni. Arab szakértők szerint a törvény válasz lehet arra az ítéletre, amelyben felmentették Hoszni Mubarak volt elnököt. A jelenlegi kormány ezzel próbálja majd elejét venni annak, hogy az ellenzék a “Mubarak-éra visszatéréséről” beszéljen Szíszi kormányzata kapcsán. Kétséges azonban, hogy valóban törvény lesz-e a tervezetből, az  ugyanis ellentmondásban lehet az új alkotmánnyal, amely kimondja a sajtó- és véleményszabadságot.

A 2011. januári forradalom utóélete máig megosztja Egyiptom társadalmát. Sokan – elsősorban a jelenleg betiltott Muszlim Testvériség, és az elmozdított elnök, Mohamed Murszi hívei – úgy látják, hogy egyfajta visszarendeződés történt, a 2013-as katonai hatalomátvétel egy Mubarak nélküli Mubarak-rendszert juttatott hatalomra. Mások szerint viszont éppen a hadsereg beavatkozása segített abban, hogy a forradalom valós célja, egy demokratikus, világi ország megteremtése megvalósuljon. 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez