Erről álmodnak a patkányok
Permalink

Erről álmodnak a patkányok

Úgy tűnik, sikerült nagyjából rájönni arra, hogy miről álmodnak a rágcsálók. Egy új kutatás sikeresen…

Folytatás →

Clooney-ék a legrosszabb szomszédok. Pedig még be sem költöztek
Permalink

Clooney-ék a legrosszabb szomszédok. Pedig még be sem költöztek

Máris panaszkodnak az angliai Birkshire grófság egyik kis falujának lakói majdani szomszédaikra. A településen George…

Folytatás →

Londonban is robbantatni akart az Iszlám Állam – egy brit újságíróval
Permalink

Londonban is robbantatni akart az Iszlám Állam – egy brit újságíróval

Az Iszlám Állam robbantásos merényletet tervezett a brit fővárosban, ahol a hétvégén több százezren lehetnek…

Folytatás →

Menekülnek a britek Tunéziából
Permalink

Menekülnek a britek Tunéziából

Légihidat indítottak a legnagyobb brit utazási irodák a Tunéziában nyaraló több ezer brit turista hazaszállítására.

Folytatás →

Színpadra áll Harry Potter
Permalink

Színpadra áll Harry Potter

Rohan az idő: több mint tizennyolc éve, hogy megjelent az első kötet, a Harry Potter…

Folytatás →

Okoskondomot találtak ki brit iskolások
Permalink

Okoskondomot találtak ki brit iskolások

Megváltoztatja a színét, ha nemi betegségekkel találkozik. Az új óvszer három brit tizenéves ötlete. Már…

Folytatás →

Nincs diplomája a milliárdosok egyharmadának
Permalink

Nincs diplomája a milliárdosok egyharmadának

A föld leggazdagabb embereinek 88 százaléka férfi, 31 százalékuknak nincs diplomája. Egyharmaduk adományoz pénzt magánalapítványoknak,…

Folytatás →

Gerillakertészet: a lázadás új formája
Permalink

Gerillakertészet: a lázadás új formája

Cigi? Ital? Drog? Nem, köszönöm, inkább ásót veszek a kezembe.

Folytatás →

Indiana Jones-okat vetnek be a terroristák ellen
Permalink

Indiana Jones-okat vetnek be a terroristák ellen

Új hadtestet szervez régészekből Nagy-Britannia, hogy megmentse az Iszlám Állam ámokfutásától a közel-keleti történelmi helyeket…

Folytatás →

Brit katonai segítség Ukrajnának
Permalink
Kiemelt

Brit katonai segítség Ukrajnának

Megérkezett Ukrajnába ötvenöt Saxon páncélozott szállító harcjármű Nagy-Britanniából - jelentette be Jurij Birjukov elnöki tanácsadó.…

Folytatás →