Nagy Britannia még szeptemberben is átutalt 16 millió fontot Ruandának, bár már akkor is köztudott volt, hogy az M23 szervezet és a ruandai kormány között szoros kapcsolat van. Az ENSZ jelentése egyenesen azt állította, hogy az M23 katonai parancsnoka nem más, mint Ruanda hadügyminisztere.
Az M23 elfoglalta időközben Goma városát és csak a kampalai csúcstalálkozó nyomására vonul ki onnan. Az M23 harcosai csaknem mind a tutszi törzshöz tartoznak. Ruandában is a tutszi törzs vezetői vannak hatalmon. Nagy Britannia a ruandai segély leállítása mellett azt is közölte, hogy 18 millió fontos humanitárius támogatást nyújt Kongónak. Erre szükség is lesz, hiszen több mint félmillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására a harcok miatt Észak-Kivu tartományban, Kongó keleti részén.
Kiemelt



