Egyik ellenfél sem futball nagyhatalom. Kamerun egykor az volt, de a csapat ma már csak árnya a régi nagyságnak. Samuel Eto’o, aki valaha valóban világnagyság volt, ma már inkább csak azzal véteti magát észre, hogy összevész a szövetségi kapitánnyal vagy a társaival vagy a labdarúgó szövetséggel. A távozó szövetségi kapitány “enyhe infarktussal” ágynak dőlt. Távozásában és betegségében állítólag kiemelt szerepe volt Samuel Eto’o-nak.
Eddig mindenki azt hitte, hogy a távozó kapitány vezeti a csapatot Togo illetve a Kongói DK ellen, illetve a június 2-i Ukrajna elleni barátságos meccsen. Ám most Volker Finke kinevezése azt is jelentheti, hogy a német edző akár már júniusban színre léphet. A 65 éves Volker Finke a Bundesligában a Freiburg legendás edzője volt. Utolsó állása az FC Köln sportigazgatói posztja volt. Innen pályázott a kameruni kapitány posztjára és nyert. Pedig nem akárkit kellett legyőznie: Raymond Domenech, a francia válogatott egykori szövetségi kapitánya is pályázott. Ő 2004 és 2010 között irányította Franciaország válogatottját. Most azért nem ő nyert, mert Kamerunban keménykezű, katonás edzőt kerestek. Raymond Domenech annak idején nehezen boldogult a francia sztárokkal. Ezenkívül az is sokat nyomott a latban, hogy a német klubcsapatok eredményei az elmúlt szezonban minden focirajongót lenyűgöztek a világon, így Kamerunban is, amely egyébként német gyarmat volt az első világháború előtt…
Kiemelt



