Vallási vezetők a templomok és a mecsetek fegyvermentesítésére szólítottak fel a Közép-afrikai Köztársaságban

A keresztény és a muzulmán közösség vezetői a templomok és mecsetek fegyvermentesítésére szólítottak fel a Közép-afrikai Köztársaságban pénteken.

A bangui katolikus érsek és a helyi muzulmán közösséget vezető imám közös sajtótájékoztatójukon bejelentették, az a céljuk, hogy minden közép-afrikai letegye a fegyvert.

“A fegyveresek beszivárognak a vallási helyekre is, ide értve a mecseteket is” – hívta fel a figyelmet a főváros imámja.
“Célunk, hogy minden harcoló testvérünk letegye a fegyverét. A katonáknak mindenkit le kell fegyverezniük, így a templomokban és a mecsetekben is” – tette hozzá a katolikus vezető.

A két férfi hónapok óta hiába küzd vállvetve a keresztények és a muzulmánok közötti vallásháború megfékezéséért, amelynek következtében eddig több mint ezren vesztették életüket és közel egymillióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az országban tomboló erőszak felszámolására csütörtökön a külföldi katonák és rendfenntartók létszámának rövid időn belüli megnövelésére szólította fel a nemzetközi közösséget, amelytől legalább 3 ezer további katonát és rendőrt kért.

Catherine Samba-Panza ideiglenes közép-afrikai államfő sajtóközleményében reményét fejezte ki, hogy a csapatnövelés “elősegítené a lakosság védelmét, az ország biztonsági helyzetének javulását és a béke konszolidációját”.
Franciaország az előző héten jelentette be, hogy 400 fős katonai erősítést küld az országba, ezen kívül több uniós ország, valamint Grúzia is jelezte, hogy részt venne az Eufor-RCA műveltben, amely márciusban kezdődhetne meg Banguiban.

A Séléka muszlim lázadócsoport tavaly döntötte meg a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát, de utána véres összetűzések törtek ki az egykori francia gyarmaton a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között.

A vérontások beszüntetése érdekében Franciaország – az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyásával – tavaly decemberben katonai erővel beavatkozott. Párizs eddig 1600 fegyverest küldött a mintegy 5400 afrikai békefenntartó mellé. A fegyveres milíciák a nemzetközi erők beavatkozása ellenére továbbra is rettegésben tartják az ország lakóit.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez