Kínai-japán csúcs Dzsakartában

Fél órát tárgyalt egymással Kína és Japán első számú vezetője, akik részt vesznek az ázsiai – csendes-óceáni csúcson Indonézia fővárosában. Oldott volt a légkör – mondták a diplomaták Hszi Csinping és Abe Sinzo eszmecseréjéről.

A világ második és harmadik számú gazdasági nagyhatalma heves területi vitákat folytatott az elmúlt években egy lakatlan szigetcsoport miatt, melyet mindkét állam magáénak tart. Ezenkívül továbbra is óriási a szakadék a második világháború megítélése tekintetében. Kína az egyik legfőbb áldozata volt a japán agressziónak. Nankingot, Kína akkori fővárosát lerohanta a japán császári hadsereg, amely vérfürdőt rendezett az ősi kínai városban. Több mint 300 ezer ember meghalt, a kínai nőket ezerszámra erőszakolták meg. Kína legdrágább filmje ennek a mészárlásnak állít emléket.

Japán egy mérsékelt miniszterelnöke tizenöt évvel ezelőtt ezért bocsánatot kért, de erről ma szó sincs. Sőt, japán parlamenti képviselők és miniszterek jelentős csoportja tett látogatást a Jaszukuni szentélyben – itt őrzik a japán hősök szellemét. A hősök között háborús bűnösök is vannak. Japán miniszterelnöke, Abe Sinzo egy szimbolikus, nemzeti jelképnek számító facsemetét küldött a Jaszukuni szentélybe. Dél-Korea, mely ebben az időben Japán gyarmata volt, erőteljesen tiltakozott.

Kína és Japán első számú vezetője ennek ellenére oldott légkörben tárgyait Dzsakartában, ahol az ázsiai és a csendes-óceáni államok képviselői találkoznak. Obama amerikai elnök a 21. századot Ázsia évszázadának nevezte. Nagyon is tisztában van ezzel mind Kína, mind pedig Japán első számú vezetője. Japán az USA fő szövetségese a térségben, Kína pedig a legfontosabb vetélytársa, amely nemrég megelőzte Japánt a nemzeti jövedelem tekintetében. Peking célja az, hogy Japán után az Egyesült Államokat is lekörözze, és az 1,4 milliárd lakosú ország a világ első számú nagyhatalma legyen.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez