Veszélyben a következő Budapest–Bamako útvonala ! (lapszemle)

Mali, Budapest – Mali a polgárháború szélén áll, ezért még nem tudni, merre megy a januári raliverseny mezőnye- írja a sport24.

Január 25-én indul a Budapest–Bamako rali, de a futam engedélyének kiadását biztonsági okokra hivatkozva egy hónappal elnapolták Bamakóban.

A mali belügyi hatóságok a mauritán–mali határvidéken kialakult helyzetre hivatkoztak. A tervek szerint a futam három napot tölt Maliban, és a befutó a fővárosban, Bamakóban lesz február 9-én. A Terror Elhárítási Központ (TEK) szakemberei pedig a Mali északi részén kialakult feszült helyzet miatt figyelmeztetik a rali szervezőit.

„A résztvevők nyugalma és biztonsága minden évben a legfontosabb kérdés” – nyilatkozta Szabó Gál András, a futam alapítója. Az elmúlt években a magyar Külügyminisztérium többször is kért minket, hogy a mali szakaszt kerüljük el. „A különbség eddig mindig az volt, hogy nekünk sokkal jobb információnk voltak, mint a magyar hatóságoknak” – nyilatkozta a Villám Géza néven is ismert egykori rádiós.„A TEK által most átadott jegyzék nagyon részletes, és mind a tények, mind az elemzések tekintetében megfontolandó” – tette hozzá a világ legnagyobb amatőr ralijaként is ismert rendezvény szervezője.

A teljes cikket itt olvashatja:

http://sport.hir24.hu/auto-motorsport/2012/09/25/veszelyben-a-kovetkezo-budapest-bamako-utvonala/

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez