A kínai Global Times sajnálatosnak tartja Obama távolmaradását a pekingi parádéról
Barack Obama amerikai elnök távolmaradása a kínai Győzelem napi katonai parádéról sajnálatos ugyan, de nem fogja befolyásolni a kétoldalú kapcsolatokat – véli a kínai sajtó.
A Global Times című angol nyelvű napilap szerkesztőségi cikke szerint dacára annak, hogy Washington elküldte nagykövetét az eseményre, Kína és az Egyesült Államok mint múltbéli szövetségesek elvesztettek egy lehetőséget arra, hogy együtt ünnepeljék a (második világháborúban) közösen elért győzelmet.
A szerző a távolmaradás okait találgatva egyrészt úgy vélte, Obama azzal Japánt kívánta támogatni, mivel Tokió szerint az esemény a szigetország ellen irányult. Az is lehet, hogy az Egyesült Államok egyszerűen nem szereti az effajta katonai seregszemléket, azokat erőfitogtatásnak tartja. Harmadrészt: az amerikai elnökválasztás előkészületeinek politikai hangulatában, amelyet Kína szapulása jellemez, lehet, hogy az elnök támadásnak tette volna ki magát.
A diplomácia jól kiszámított lépései azonban nem mindig vezetnek jó döntéshez. Azzal, hogy Washington nem élt a megjelenés lehetőségével, azt fejezte ki, nem volt képes felismerni, hogy “a parádé igaz ügyet szolgált” – fogalmazott a cikkíró. Azt is megjegyezte, az amerikai döntés nagyban befolyásolta a nyugat-európai vezetőket.
A lap egy másik cikkében úgy mutatták be a katonai parádét, mint a hadipotenciál “kirakatát”. A Global Times megfogalmazása szerint Kína ezzel egyfajta “átláthatóságot” teremtett, ám “miközben egyes országok alig várják, hogy többet tudhassanak meg Kína stratégiai csapásmérő képességeiről, amikor szembesülnek a valósággal, kellemetlenül érzik magukat”.
A szerző hozzáfűzte: Kína sok tapasztalattal rendelkezik arról, hogyan élhet együtt békében a világgal akkor, amikor erős. Az ország – a külföldön tapasztalható aggodalmak és kétkedés közepette – most ezen dolgozik – írta a Global Times. Miközben “megnyugtatásul” hozzátette: a kínai emberek nem szeretnék országukat birodalomként látni.
A Kínai Népköztársaság történetének eddigi legnagyobb szabású katonai díszszemléjét tartották csütörtökön Pekingben. Harminc ország állam- és kormányfője, alelnöke, illetve törvényhozási vezetője, valamint tizenkilenc állam magas szintű kormányzati képviselője vett részt rajta. Európából a cseh államfő, a lengyel szejm elnöke, Szerbia elnöke és Bosznia-Hercegovina államelnökségének elnöke jött el. Olaszország, Franciaország és Magyarország külügyminiszteri szinten képviseltette magát. Németország Kanadához, az Egyesült Államokhoz, az Európai Unióhoz, Luxemburghoz, Malajziához és Pápua Új-Guineához hasonlóan a kínai nagykövetét küldte el.