Gyógyszerárcsökkentés a kormány utasítására

Indiában átlagosan 15 százalékkal csökkenteni kell a létfontosságúnak tartott generikus készítmények árát.

 

A kormány rendeletet adott ki, amelyben 348 generikus gyógyszer árát maximálja. A gyakorlatban ez árcsökkentést jelent, amely egyes szerek esetében ötven-hatvan százalékos is lehet. Az átlagos ármérséklődés 15 százalékos lesz. Indiában, nemzetközi összehasonlításban, már most sem drágák a gyógyszerek. Vannak olyan gyakran használt orvosságok, amelyből egy tíztablettás doboz mindössze tíz eurócentbe kerül.

De Indiában még sok száz millióan élnek a szegénységi küszöb alatt és a lakosság kétharmada semmiféle egészségügyi ellátásban nem részesül. A gyógyszergyártók persze tiltakoznak, és azt mondják, hogy bevételük csökkenése veszélyezteti a beruházásokat, az ágazat hosszú távú fejlődését. De más vélemények szerint akkora haszonnal tevékenykednek, hogy ez az árcsökkentés nem viszi őket a földre. Sőt egyes szakemberek szerint még szélesebb körre kellene kiterjeszteni az árcsökkenést. Például a tuberkulózis elleni szerekre is, amelyek drágák, pedig az utóbbi időben újra megjelent a TBC, és akár járványveszély is kialakulhat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez