Valójában Okinava is Kínához tartozik – állítja két pekingi akadémikus

Kína, Peking   –   Csupán „tudományos” felvetésről van szó, de  az ezt tartalmazó cikk a leghivatalosabb kínai újságban jelent meg.

A kommunista párt központi napilapja közölte két akadémikus történész, földrajztudós írását. Ez felidézi a XIX. század második felének kínai-japán háborúit, konfliktusait. És főleg a Kína számára előnytelen békeegyezményeket. Ekkortájt a japán császárság feltörekvő, modernizálódó imperialista hatalommá vált, míg Kína igencsak hanyatló szakaszba került. Az erőviszonyok változásának egyik következménye az volt, hogy 1879-ben Japán részévé vált a Ryukyu-szigetcsoport Okinava néven.  Korábban a Ryukyu-szigetcsoport független „minikirályság” volt, de a kínai császárnak adózott és gyakorlatilag Kína része volt. 1879-ben azonban Japán annektálta és Okinavai Prefektúra lett belőle. A szerzők szerint ideje napirendre tűzni az Okinava- Ryukyu-szigetek fölötti szuverenitás „újragondolását”. Okinava a második világháborúban véres csaták színhelye volt, stratégiai fekvése miatt 1972-ig gyakorlatilag amerikai megszállás alatt állt. Most is itt működik a legjelentősebb japáni amerikai légibázis. Eddig a kínai-japán szigetvita a japánul Senkaku-, kínaiul Dyaoyu-szigetek hovatartozásáról szólt. Pontosabban e szigetek ma Japánhoz tartoznak, de Kína ezt az állapotot nem tekinti véglegesnek. Hogy most a vita kiterjed más szigetekre is, ez lehet pusztán kutatói felvetés. Az idő mutatja majd meg, volt-e politikai jelentősége annak, hogy e cikk végül is a  kínai párt központi lapjában jelent meg. A japán külügyminisztérium mindenesetre gyorsan reagált, és szóvivője útján visszautasította a két kínai akadémikus felvetését. (Le Monde) 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez