Sminkterápiával a demencia és a depresszió ellen

Egy vizsgálatból nemrégiben kiderült, hogy a sminkelés megállíthatja a demencia előrehaladását, mert megőrzi az idősek agyának aktivitását. A kozmetikai terápia a fiatalok számára stressz és depresszió kezelésére alkalmas.

A Shiseido Co., japán legnagyobb kozmetikai cége 2013-ban indította el a kozmetikai terápiás programot. Idős embereknek adnak sminkórákat, mintegy 400 intézményben szerte az országban. Yokohamában például 80 éven felülieknek szerveznek sminkleckéket, havonta kétszer.

A közel egy órás rendezvényen a résztvevők nyújtógyakorlatokat végeznek, és sminkeket készítenek, persze segítőkkel. A yokohamai idősek otthonának igazgatója szerint vannak már olyan betegek, akik képesek egyenesen ülni és enni segítség nélkül, míg mások elég erőt szereztek ahhoz, hogy például egyedül kimenjenek a mosdóba.

A Shiseido szerint az arc alapozásával és rúzsozásával meg lehet változtatni a lelkiállapotot, ezáltal pedig ösztönözni tudják az agyat és a testet. Kaoru Sakatani professzor a Nihon Egyetem mérnöki szakán az agykutatásra szakosodott, és megvizsgálta, milyen hatással van a kozmetikai kezelés a demenciára. Két csoportot hasonlított össze, melyek tagjai a betegség korai és közepesen előrehaladott szakaszában voltak.

A vizsgált csoportok egyike 3 hónapig vett részt a sminkórákon, míg egy másik egyáltalán nem.

Végül jött a megdöbbentő eredmény: a kognitív hanyatlás szintje enyhébb volt az első csoportnál. Sakatani megállapította, hogy a terápia ténylegesen megakadályozta a korai szakaszban lévő demencia súlyosbodását.

A professzor hozzátette, hogy a kozmetikai kezelés valószínűleg fiatalok számára is előnyös lehet a stressz, a fáradtság vagy a depresszió kezelésében. Egyes pszichiátriai klinikákon már alkalmaztak korábban is ilyen terápiát. A hokkaidói Sapporo Ota Kórház 2003-ban kezdte el.

„Vidámnak érzem magam, ami hasznos lesz az állásinterjúmon” – mondta egy 43 éves nő az egyik óra után.

Rina Kurosu, az egyik oktató azt mondta: „amikor egy beteg sminket visel, képes elfelejteni a bajokat.”

Miyako Harasaki, a sminkterápia vezetője azt mondja: a kórházakban a betegek nem foglalkoznak a megjelenésükkel. De önbizalmuk kap egy lökést, ha bókokat kapnak a kifestés után. Ez segít a gyógyulásban is.

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez