Rakka keményebb dió lesz, mint Moszul – sokkal

Ezt mondja minden szakértő. Egyrészt azért, mert az Iszlám Állam fővárosa, tehát presztízsokokból. Másrészt azért, mert onnét már nem nagyon van hová visszavonulniuk a dzsihádharcosoknak. Moszulból még átmehetnek Rakkába, de onnét?

Harmadrészt pedig azért, mert az ISIS ellen küzdő erők is megosztottabbak, mint Irakban. A különböző szíriai fegyveres csoportok, melyek eltökéltek abban, hogy legyőzzék az Iszlám Államot, a hatodik éve tartó polgárháborúban egymás ellen is harcolnak. A kurd csapatok például harcban állnak a Szabad Szíriai Hadsereg törökök által támogatott erőivel is, így az ő összefogásukra nem lehet számítani. A frakciók közti ellentétek komoly erőket vonnak el a közös ellenség elleni fellépéstől.

De problémás a kurd részvétel más miatt is: a kurd harcosokat azzal vádolják, hogy elűzték az arabokat azokról az arab többségű területekről, amelyeket Rakkától északra már visszafoglaltak. Szóval meglehetős a zűrzavar, ezért sem tesznek sokan Rakka gyors felszabadítására.

Pedig mióta délután az amerikaiak által támogatott szíriai és kurd erők (Szíriai Demokratikus Erők, SDF) bejelentették, hogy elkezdték a hadműveletet a város visszafoglalására, mindenkit az izgat: eljött-e a rég várt esély arra, hogy végképp a partvonalra tegyék az Iszlám Államot. Az iraki hadsereg már az ISIS második legfontosabb városának, az iraki Moszulnak az északi kerületeibe is bejutott, és most amerikai légi támogatással a szíriai “főváros”, Rakka is sorra került.  A civileket előzőleg figyelmeztették, hogy hagyják el azokat a területeket, ahol az iszlamista harcosok jelen vannak.

Washingtonban megerősítették az offenzíva hírét, és azt közölték, hogy a művelet résztvevői első lépésben megpróbálják elszigetelni a várost, hogy aztán felszabadíthassák. Nagyon kemény ellenállásra számítanak, arra, hogy az ISIS mindenáron meg akarja védeni legfőbb erősségét. Hisz tudja: ha Rakka elesik, akkor vége az Iszlám Államnak Szíriában.

Az IHS Conflict Monitor októberi jelentése szerint a dzsihádharcosok körülbelül 16 százalékát veszítették el mostanra azoknak a területeknek, melyek még az év elején ellenőrzésük alatt voltak. És több, mint a negyedét azoknak, amelyeken tavaly januárban még ők voltak az urak.

Az SDF domináns ereje az YPG, a kurd népvédelmi egységek. Az elmúlt két évben ők voltak az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció kulcsszövetségesei a szárazföldön Szíria északi részén, ők vezették a harcot az Iszlám Állam ellen.

Törökország, Szíria északi szomszédja a Rakka elleni hadműveletből várhatóan kimarad. Az Eufrátesz haragja néven megkezdett offenzíva bejelentésekor az SDF szóvivője is ebbéli reményét fejezte ki. Azt mondta, bíznak abban, hogy Ankara nem avatkozik bele a szíriai belügyekbe. Törökország az YPG-t terrorszervezetnek tartja, és már közölte: nem fogja elfogadni, hogy kulcsszerepet játsszon Rakka felszabadításában.

Pedig az SDF 30 ezer harcosából a becslések szerint 25 ezer kurd és az YPG-ből jött.

Közben ma az amerikai hadsereg legmagasabb rangú tábornoka minden előzetes bejelentés nélkül török kollégájával találkozott Ankarában – hogy miről tárgyalt Joseph Dunford Hulusi Akar tábornokkal, azt nem tudni. De minden bizonnyal az YPG részvétele volt a téma a Rakka elleni offenzívában. Az Iszlám Állam elleni koalíció parancsnoka, Stephen Townsend altábornagy a héten azt mondta: tény, hogy az egyetlen erő, amelyik visszafoglalhatja Rakkát az Iszlám Államtól, az az SDF. Ennek pedig fontos része az YPG.

 

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez