Afrika vérkönnyei

Afrika vérkönnyei

Idén 30 éve, hogy Ruandában véghezvitték a II. világháború óta elkövetett egyik legnagyobb népirtást. Közel 100 nap alatt Afrika vérkönnyeket hullatott. Gyerekek maradtak árván, szülők tartották karjaikban halott gyermeküket, és a túlélők szíve tört össze darabokra végérvényesen.

Az áldozatok száma nem ismert, a becslések szerint 1 millióan haltak meg a vérengzés alatt.  Hogy mi volt a bűnük? Másnak születtek. Másnak, mint amit az adott politika akkor és ott megengedett.

1994 április 6.-án a Juvenal Habyarimana ruandai államfő gépét rakétákkal megsemmisítették és ezzel kezdetét vette az erőszakhullám, amelyben nem csak a fegyveres milíciák és a hutu vezette kormány erői, hanem egyszerű emberek is fegyvert ragadtak.

Bár a merénylők kilétét soha nem sikerült megállapítani, a hutu szélsőségesek azonnal a tuszi lázadókat vádolták meg a támadás végrehajtásával, és szinte órákon belül hutuk ezrei csatlakoztak a jól szervezett gyilkoláshoz, amit több évtizedes gyűlölködő etnikai propaganda előzött meg.

„Azt érezted, hogy erős vagy, szinte halhatatlan. Hallod a haldoklók agonizálását, sírását, de te erős vagy, és úgy érzed, következmények nélkül akármit megtehetsz” (Dokumentum film: Népirtás: Rosszabb, mint a háború)

A háttérben lévő okok, messzire nyúlnak. De az addig is polgárháború sújtotta Ruanda vérzivataros napjai akkor kezdődtek, amikor az elnök gépe megsemmisült. A hutuk vezette kormány belső ellenségként tekintett a tuszikra. A rádióadások tovább fokozták a népirtást azáltal, hogy arra biztatták a hutu civileket, hogy öljék meg tuszi szomszédjaikat, akik „csótányok”, és akiket ki kell irtani.

Beatrice Umamwezi túlélő, aki akkor még kisgyerek volt így emlékszik vissza a történtekre: „Az anyák földre estek, az interahamwe elkezdte lefejezni a nőket, ha valakit életben találtak, jöttek a machete-vel és azonnal véget vetettek az életüknek.”  


„A képen Philippe, aki szemtanúja volt nagybátyja és nagyapja meggyilkolásának, majd édesanyját is eltemette, mindezt az előtt, hogy betöltötte volna a 8. életévét.”

A nap ma is ugyan úgy süt Ruanda egén, mint 30 évvel ezelőtt. Afrika történelmében azonban hosszú időnek kell még eltelnie, hogy a népirtás a feledés homályába merüljön. Amikor már nem élnek majd a hozzátartozók, és csak a történelemkönyvek fedik fel a múltat, az emberiségnek, akkor is feladata lesz megtanulni azt, hogy egy népcsoport, egy nemzet sosem lehet egyöntetűen felelős a bűnökért. Az etnikai hovatartozás vitájában kisgyerekek nem halhatnak meg ártatlanul, és hogy az erőszak, csak erőszakhoz vezet, bármely eszme is az, mely útjára indította.

Forrás: Idézet: www.un.org/preventgenocide/rwanda

Forrás: Dokumentumfilm: https://www.youtube.com/watch?v=vsMe7QvqpaU

Forrás: Képek: https://www.worldvision.org/disaster-relief-news-stories/rwanda-20-years-later


(Visited 100 times, 17 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez