Végképp eltörölni: Gülen befolyásának megszüntetése Törökországban

“‘Egyszer és mindenkorra leszámolok Fethullah Gülen befolyásos hitszónokkal és Hizmet (Szolgálat) nevű kiterjedt hálózatával.” – többek közt ezt ígérte meg a tegnapi parlamenti beszédében Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. Törökországban augusztusban kerül sor az első közvetlen államfőválasztásra, és a miniszterelnök is indulni akar. Ehhez azonban szüksége van a török közélet, média és igazságszolgáltatás “gülentelenítéséhez”. 

“Népünk megújította kormányunkba vetett bizalmát. Még fontosabb: népünk így parancsot adott nekünk, hogy a párhuzamos struktúra ellen küzdjünk” – mondta Erdogan, utalva arra, hogy Gülen, aki korábban szövetségese volt, de ma már legnagyobb politikai ellenfelének számít, az elmúlt évtizedekben jelentős befolyásra tett szert a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban. A miniszterelnök először tartott beszédet az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselői előtt, mióta március 30-án az AKP elsöprő győzelmet aratott a török helyhatósági választásokon.”Minden bűnöst felelősségre vonunk” – erősítette meg Erdogan, és mindenkit, aki “áldozatul esett a hálózat zsarolásának”, arra buzdított, hogy félelem és habozás nélkül tájékoztassa a hatóságokat az incidensekről.

Erdogan a legutóbbi lehallgatási botránnyal – ahogyan a korrupciós üggyel is – az egyetlen komolyabb vetélytársának számító, Fethullah Gülen vallási vezetőt vádolja, aki jelenleg önkéntes amerikai száműzetésben él. Gülen még régebben Erdogan társa volt, de jelentős nézetkülönbség alakult ki közöttük: Gülen is le akarta bontani a Kemal Atatürk-féle világi Törökországot, de Erdogannal ellentétben nem az arab Muszlim Testvériség lett volna a minta és tiszteletben akarta tartani a török sajátosságokat.

A hetvenhárom éves Gülen mára Erdogan egyetlen jelentős riválisa maradt és létrehozott egy saját szervezetet Törökországban, amelynek nincs neve. A legtöbben Hizmetnek (azaz Szolgálatnak) nevezik, s bizony a majd több milliós tagot számláló mozgalomban sok bíró, rendőr, újságíró és ügyész található. A Gülenhez köthető sajtó támadta leginkább Erdogant, s gyakorlatilag ők robbantották ki a botrányt is.

Gülennel való leszámolás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Erdogan indulni tudjon az augusztusi közvetlen államfőválasztáson. Erdogan kormányfői megbízatása 2015-ben jár le, és az AKP belső szabályai szerint negyedszerre már nem indulhatna a jövőre esedékes parlamenti választásokon. A párt azonban viszonylag egyszerűen átírhatná a szabályzatot. Erdogan kijelentette, hogy a közvetlen elnökválasztás automatikusan nagyobb hatalommal ruházná fel az új elnököt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez