Törökországot állandóan figyeli a német hírszerzés

Hónapokkal ezelőtt a lehallgatási botrányok komoly feszültséget okoztak Németország és az Egyesült Államok között. Később napvilágot látott, hogy a német hírszerzés éppúgy megfigyelte és lehallgatta az amerikai politikusokat – többek közt John Kerryt – mint az amerikai a német politikusokat. Sőt tegnap kiderült, hogy Törökország a német hírszerzés egyik legfontosabb célpontja. 

Alighanem komoly feszültséget fog előidézni a török-német kapcsolatokban, hogy a hétvégén a német Der Spiegel lap kiderítette: Berlin hírszerzési komoly kémtevékenységet folytat Ankarával szemben, miközben Törökország hivatalosan  NATO-szövetségese Németországnak.  Sőt, a “török kapcsolat”szerint,Törökországra nem vonatkozik a “Merkel-doktrína”, aminek a lényege, hogy barátok nem kémkednek egymással szemben.

“Ami Törökországban történik, az közvetlen hatással van Németország belbiztonságára.” – olvasható az újság hasábjain ezzel magyarázva, hogy miért kell lehallgató tevékenységeket végezni az országban. A török forrás szerint számos “biztonságpolitikai kockázat” származik Törökországból: a Kurd Munkáspárt, a különböző szélsőbal-, illetve szélsőjobboldali török csoportok, a kábítószer-csempészek,s az elmúlt hónapokban a dzsihadisták, akik többnyire Törökországon keresztül térnek vissza Európába. Ezenfelül a török kormány politikai céljainak megvalósításához támaszkodik a németországi török szervezetekre is, amelyek körülbelül három millió törökkel foglalkoznak Németországban. 

Egy másik német lap, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung Törökország a német hírszerzés főbb célpontjai közé tartozik, amely esetében a “legkedveltebb” hírszerzési tevékenységi mód a lehallgatás és a megfigyelés.A német kormány álláspontja szerint egy másik, úgynevezett “monitoring” kategóriába tartoznak azok az államok, amelyekről csak nyíltan rendelkezésre álló információk gyűjthetők.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez