Kinek mit szabad Libériában? (elemzés)

Libéria, Monrovia – Az elnökválasztás csak Ellen Johnson Sirleaf támogatóit és a nemzetközi választási megfigyelőket tudta mobilizálni. Sirleaf az első fordulóhoz képest megőrizte népszerűségét, a megfigyelők kiadták gyorsjelentéseiket, az ellenzéki szavazók viszont otthon maradtak. Palatitz András, az IDE munkatársának elemzése.

 

 Alacsony szavazói részvétel mellett zajlott a libériai elnökválasztás második fordulója. Sirleafnek nem sikerült növelni támogatottságát, körülbelül ugyanannyian voksoltak rá, mint az első fordulóban. Ez azért is meglepő, mert közvetlenül az első forduló után, a harmadik helyen befutó Prince Johnson a jelenlegi elnök asszony támogatására szólította fel híveit. Nem vezetett eredményre Sirleaf aktivistáinak „családlátogatási” programja sem: az Egység Párt kampányát a tömeggyűlések helyett lokális szinten szervezte és rizsosztással igyekezett támogatókat nyerni magának. Mindenesetre a libériai alkotmány értelmében, a szavazatok többségének megszerzésével Sirleaf megnyerte az elnökválasztást és a kormányalakítás jogát.

Sirleaf győzelmét beárnyékolja az ellenzéki pártok bojkottja, aminek következtében csak a szavazásra jogosultak egyharmada, az ország teljes lakosságának mindössze 14 százaléka járult az urnákhoz. Az egyoldalú részvétel miatt alacsony lehet a kormány legitimitása. A feszültséget fokozza, hogy az ellenzéki pártok szerint a választások lebonyolítását törvénytelenségek kísérték, delegáltjaikat kivonták a szavazóhelyiségekből, továbbá hogy békés demonstrációjukat a rendőrség vérbe fojtotta. A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Változás (CDC) pártja saját támogatóinak tartja az otthon maradottakat. Az átlagos libériai számára ezek után nem sokat jelenthet az, hogy a nemzetközi választási megfigyelők szerint a választások törvényes és átlátható módon zajlottak. Monroviában fegyveres harcoktól tartanak, vidéken pedig várják a fővárosból érkező híreket.

AP_Liberia_Elections_Count_9nov11

A helyzet kialakulásáért és a törvénytelenségekért az ellenzék a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) tartja felelősnek. A szavazatszámlálás módszertana körül kialakult vitát, a CDC álláspontja szerint nem sikerült kielégítően rendezni. Mivel nem egyértelműek a választási csalások kivizsgálását érintő szabályozások, az első fordulót követő bejelentéseket a választási bizottság még mindig vizsgálja. Az ellenzék a szavazócédulák szállítását és tárolását sem tartotta elég átláthatónak és ellenőrizhetőnek. Az NVB elnökének lemondását követelték. A kedélyek lecsillapítása érdekében az NVB elnöke engedett a felszólításoknak. Ugyanakkor a többi ellenzéki követelést nem tudták teljesíteni, hiszen azok a parlament által elfogadott és az alkotmányban rögzített választási szabályokkal összeegyeztethetetlenek voltak.

A CDC nem kereste a megegyezést. Az választási bizottság által felkínált megbeszéléseken nem kívánt részt venni. A két választási forduló között kizárólag Sirleaf lejáratásával és a választási törvények megkérdőjelezésével foglalkozott. Ennél azonban súlyosabb következményekkel járhat, hogy a párt nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy nem keresi a Sirleaf pártjával való együttműködés lehetőségét. Úgy tűnik, hogy a például Kenyában, vagy Zimbabwében bevezetett hatalommegosztás stratégiáját Libériában nem lehet alkalmazni. Támogatottságának biztos tudatában a CDC folytatja negatív kampányát. Afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy a CDC keresni fogja a lehetőséget a hatalom megszerzésére.

liberia_elections_riot

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez