Fennállásának legnagyobb sikerét érte el a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), a japán Takata cég több mint húszmilliárd forintos magyarországi beruházásának létrejöttével. Az elmúlt öt év legnagyobb, új befektető…
Magyarországon történt
Indonéz ízek kavalkádja Budapesten
Több, mint 18 ezer sziget és közel negyedmilliárd ember. Ez Indonézia számokban. Az előbbi adatok azonban közel sem adják vissza azt a sokszínűséget és változatosságot, amit ez a…
Japán napok a vásárcsarnokban
Az ingyenes esemény során az érdeklődők megismerkedhetnek Japán kultúrájával, tradicionális művészetével, de ízlelítőt is kaphatnak a japán konyha ételeiből, melynek lehetőségét a Takebayashi étterem biztosítja a háromnapos rendezvényen…
Ünnepeltek az India Nagykövetségen
Jó hangulatban telt a kettős ünnep, részint India első elnökét ünnepelték, aki 1889 november 14-én született, másrészt épp Nehrunak köszönhetően ugyanerre a napra esik az indiai Gyereknap. KTGY…
Erősödik az ázsiai magyar borexport
A Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács 40 országból, több mint 1000 kiállító részvételével, hatodik alkalommal rendezte meg a Hong Kong International Wine & Spirits Fair-t, Hongkong legjelentősebb bor és szeszesital…
Indiai-magyar konferencia
Amrita Sher-Gil és a magyar-indiai művészeti kapcsolatok címmel tartott kétnapos nemzetközi konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia.
Koreai filmfesztivál Budapesten
A Koreai Kulturális Központ szervezésében 2013. november 4-8. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre a koreai filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei programban szereplő díjnyertes koreai alkotások egy…
Arab atlétanők a Zsolnay negyedben
A londoni olimpia alatt a Sotheby’s Galéria látogatói nézhették, most pedig egy hónapig a pécsi Zsolnay negyed közönsége láthatja a különleges kiállítást. Két, New Yorkban élő francia művész…
Nem csak üzleti partner – barát
A mongol-magyar kapcsolatok évezredes múltra tekintenek vissza - és szép jövő előtt állnak. Ebben mindenki egyetéertett a Magyar-Mongol Kamara megalapításánál.
“Földrajzilag távol, lélekben közel”
Elsőként járt Magyarországon a fülöp-szigeteki befektetésfejlesztési ügynökség 8PEZA) delegációja, a szervezet vezérigazgatója de Lima asszony a MKIK szervezésében tartott lebilincselő előadásában, meggyőzően érvelt amellett - a Fülöp-szigetek lehet…

