Ázsia második legnagyobb piroslámpás negyede
Permalink

Ázsia második legnagyobb piroslámpás negyede

Mit történik azzal a településsel, ahol szárba szökken és kivirágzik a prostitúció? Ahol a törvény…

Folytatás →

Három nő és egy kicsi-rendhagyó amerikai esküvő
Permalink

Három nő és egy kicsi-rendhagyó amerikai esküvő

Három amerikai nő, Doll, Kitten és Brynn Young úgy döntött, hogy kimondja az igent a…

Folytatás →

Miért nem mondják japánul: „szeretlek”?
Permalink

Miért nem mondják japánul: „szeretlek”?

Amikor valaki számára kiderül, hogy ismerem a japán nyelvet, rögtön azt kérdezik: „hogy mondják japánul,…

Folytatás →

Amerika elfoglalta Dániát
Permalink

Amerika elfoglalta Dániát

Legalábbis Dániának a Minecraft nevű játékban megépített változatát. A kormány támogatásával létrehozott méretarányos térképet nem…

Folytatás →

A Twittert fenyegeti az Iszlám Állam
Permalink

A Twittert fenyegeti az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam üzent a Twitter társalapítójának, Jack Dorsey-nak, hogy a virtuális háború, amit indítottak…

Folytatás →

Indulatos viták Nyemcov haláláról és politikai örökségéről
Permalink

Indulatos viták Nyemcov haláláról és politikai örökségéről

Péntek éjjel megölték Borisz Nyemcov ellenzéki politikust pár méterre a Kremltől. Azóta mindenki erről beszél,…

Folytatás →

„Apa, ez csak az ISIS”
Permalink

„Apa, ez csak az ISIS”

Dakota Johnson, a Szürke ötven árnyalata című film sztárja abban a megtisztelésben részesült, hogy a…

Folytatás →

Rasszizmus az ismert amerikai egyetemen
Permalink

Rasszizmus az ismert amerikai egyetemen

Aggasztó video kezdett el keringeni az interneten, melyen azt láthatjuk, ahogyan a Los Angeles-i Kalifornia…

Folytatás →

“Retro” választási hangulat Törökországban: Visszatértek az oszmánok
Permalink

“Retro” választási hangulat Törökországban: Visszatértek az oszmánok

Törökországban gőzerővel folyik az Atatürk világi örökségnek felszámolása és a"Vissza a Oszmán-Török Birodalomba" elképzelés megvalósítása.…

Folytatás →

"Retro" választási hangulat Törökországban: Visszatértek az oszmánok