Babaolajat kellett valakinek az arcába löttyintenem egy valóságshow keretében. Ezért 400 malajziai ringgitet kaptam (mintegy…
Egymillió forint – Erdélyben segítette az iskolákat a Magyar Nyelvőr Alapítvány és az AHU
A Magyar Nyelvőr Alapítvány ezúttal a Magyar Afrika Társasággal közösen adományozott értékes könyveket és tanszereket…
A polgármester nélkül nyílt meg a karnevál Rióban
Két és fél órás csúszással kezdődött meg a világ talán leghíresebb karneválja Rio de Janieróban,…
A német hírszerzés lehallgatta a BBC, a New York Times és a Reuters újságíróit
Erről számol be legfrissebb számában a Der Spiegel. A német hetilap már korábban is közölt…
Sportoló arab nők és döbbent tekintetek a sportszeróriás új reklámjában
A héten jött ki a Nike új reklámklipje. Arab nők vívnak, gördeszkáznak, bokszolnak, korcsolyáznak benne.…
Prémium péntek: a japán kormány munka helyett vásárolni küldené az embereket
Azt kérték a cégektől, hogy szabják rövidebbre a pénteki munkaidőt, hátha attól fellendül a gazdaság,…
10 elképesztő tény, amit nem tudott a balettról
Tudta, hogy a kezdetekben csak férfiak táncolták és hogy az első cipő inkább hasonlított egy…
Agancsból hormont – egy csukcsföldi utazás emlékvillanásai
Hogyan beszéltek egymással, mit ettek, milyen házassági szokásaik voltak, miképpen nevelték gyermekeiket, hová temetkeztek, miben…
Négy és fél év börtön a vezető munkatársak dőzsölését eltűrő bankvezérnek
Tolvaj, takarodj! - skandálták a tüntetők a spanyol utcákon amikor kiderült: a Bankia majdnem csődbe…
Trump: teljes mértékben támogatom az Európai Uniót
Ezt mondta az USA új elnöke a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában a Fehér Házban.…



