Mali, Bamako – A tuareg lázadók Észak-Maliban nyomulnak előre, miután a hadsereg több helyőrségből kivonult a puccs után. Olyannyira, hogy a helyiek nem is nagyon látnak kormánykatonákat a…
Egykori bajtársai, későbbi őrzői vigyáznak Mali megbuktatott elnökére
Mali, Bamako – Amadou Haya Sanogo, a puccsisták vezetője a TV-ben jelentette be, hogy Amadou Toumani Toure elnök jól van, de tartózkodási helyéről nem adott ki információt. Névtelensége…
Megszakadt a párbeszéd a nigériai kormány és a Boko Haram között
Nigéria, Lagosz - Allah, a mindenható tudatta velünk már korábban is, hogy a hitetlenek ígéretében nem szabad megbízni!- így jelentette be a Boko Haram szóvivője a dialógus megszakítását…
Megkönnyebbülés Gambiában a FIFA döntés után: lesz BL meccs szombaton!
Gambia, Genf - Óriási az öröm a nyugat-afrikai mini államban miután kiderült, hogy a bajnokcsapat, a Brikama játszhat a nagy ellenféllel,a kupavédő tunéziai Esperance-szal az afrikai BL- ben.…
Ne üsd az újságírót!- megbüntetett algériai rendőrök
Algéria, Algír – Megbüntették azokat a rendőröket, akik újságírókat bántalmaztak egy tüntetésen. A riporterek nem tettek feljelentést, az ügyet hivatalból vizsgálták ki. Arról az algériai rendőrség nem adott…
Nemzetközi felháborodást váltott ki a Maliban végrehajtott puccs
Mali, Bamako – Az Afrikai Unió és az Európai Unió elítélte a mali katonai hatalomátvételt. Touré elnökről továbbra sincs semmi hír.
Ágy egymillió dollárért- dollármilliárdokat kaszáló erdőirtó gengszterek
Egyesült Államok, Afrika- Évi 10-15 milliárd dollár!- ennyire teszi a Világbank friss jelentése azt az összeget, melyet a nagy erdőirtásokat megszervező gengszterbandák zsebelnek be a világban, elsősorban Indonéziában,…
Az elnöki palotát kifosztották, a határokat lezárták a puccs után Maliban
Mali, Bamako – Azt még mindig nem lehet tudni, hogy Amadou Toumani Touré elnök hol van (a letartóztatásáról szóló híreket egyelőre nem erősítették meg) miután a katonák átvették…
Magyar szemtanú Bamakóban a hatalomátvételről
Mali, Bamako – A főbb útvonalakat lezárták, a hidakat és a közlekedési csomópontokat ellenőrzésük alá vonták a katonák, Bamako külső kerületeiben azonban lazán veszik a kijárási tilalmat. Gyerekek…
Ukrainian helicopter comes under fire in Congo; one soldier injured – ministry
The Ukrainian Defense Ministry has reported an attack in Congo on its Mikoyan Mi-24 helicopter from the 18th Separate Helicopter Squad of the Ukrainian Armed Forces of the…

