Olajkutas zsarolók Líbiában

Líbia, Tripoli – Újra termelnek a keleti olajkutak. A szombati választások előtt egy szakadár szervezet több helyen is megakadályozta a kutak működését. Az alkotmányozó nemzetgyűlési helyek egyenlőbb elosztását követelték így.

Harouj és al Sidra két olajkikötő, ahol három napig nem tudták a tankereket feltölteni, mert a csővezetékekben nem jött az olaj. A fúrótornyok működését egy szakadár szervezet akadályozta. Vezetőjük, Ibrahim Jardan azt mondta, így tiltakoznak az ellen, ahogyan a törvényhozásban a képviselői helyeket az ország nagy régiói között szétosztották. Jardan szervezete kevesli a keleti területeknek jutó helyeket. A szakadárok további akciókat is kilátásba helyeztek, ha nem kapják meg, amit kértek. A líbiai 200 fős alkotmányozó nemzetgyűlésben lakosságarányosan osztották el, hogy egy-egy régiónak mennyi képviselői hely jut. Így Tripoli száz, Bengházi hatvan, Fezzane pedig negyven képviselőt küldhet a parlamentbe.

A szombati választási nap után az olajkutak ismét teljes kapacitáson működnek. Kérdés, hogy a szakadárok mikorra tervezik a következő akcióikat és az érinti-e majd az olajmezőket.

Mindenesetre a választások előtt líbiai vezetők utaltak arra, hogy a törvényhozás létszámarányán nem változtatnak, de az Alkotmány előkészítő bizottságba minden nagyrégió egyenlő számban delegálhat majd tagokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez