Hisam Kandil továbbra is börtönben marad

Megerősítette a megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi államfő miniszterelnökének egyéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet egy egyiptomi fellebbviteli bíróság hétfőn.

Hisam Kandilt először áprilisban, majd júliusban amiatt ítélték el első fokon, mert nem hajtott végre egy korábbi bírósági végzést, amely megsemmisítette egy állami vállalat privatizációját, és elrendelte a korábban elbocsátott alkalmazottak visszavételét. Az ítélet megerősítése beleillik az utóbbi időben az iszlamisták ellen irányuló politikai döntések sorozatába.

 

A hatóságok szeptember elején elrendelték a volt miniszterelnök vagyonának befagyasztását, és megtiltották számára, hogy elhagyja az országot. A biztonsági erők egy magas rangú tisztségviselője közölte, hogy a korábbi kormányfő ellen elfogatóparancsot adtak ki, és börtönbüntetését le kell töltenie.
Július harmadikán az egyiptomi hadsereg segítségével megbuktatták, majd őrizetbe vették Murszi elnököt, Egyiptom első demokratikusan megválasztott államfőjét, aki a Muzulmán Testvériség jelöltjeként nyerte meg 2012 júniusában az elnökválasztást. A hatalomváltás óta a Muzulmán Testvériség több száz hívét megölték, és több ezer tagját bebörtönözték.

 

Kandilt 2012 júliusában nevezte ki Murszi a kabinet élére. Az egyiptomi politikus elleni ítélet egy 2011-ben hozott bírósági határozathoz kapcsolódik, amely előírta a kormányzat számára egy textilgyár visszavételét egy szaúdi befektetőtől.

 

Az egyiptomi bíróságok a Hoszni Mubarak kormányzatát megdöntő forradalom óta legalább 11 határozatot hoztak, amelyekben elrendelik az állam számára, hogy fordítsák vissza a Mubarak ideje alatt kötött szerződéseket. Aktivisták és jogászok indítottak eljárásokat, mivel úgy gondolják, túl olcsón privatizálták az állami vállalatokat, és ezek a szerződések a Mubarak-rezsim korrupt üzleti gyakorlatát képviselik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez