Hollandia is részt vesz a mali békefenntartásban

A stabilitás és a biztonság helyreállítása, illetve megőrzése érdekében vesznek részt a hollandok a mali békefenntartó misszióban.

Mark Rutte holland miniszterelnök bejelentette, hogy 380-an katonát küldenek a nyugat-afrikai országba a rend és a béke helyreállítása érdekében. A holland katonák az ENSZ békemisszióban fognak szolgálni. Rutte kijelentette, hogy Hollandia számára nemzeti ügy a misszióban való részvétel és reméli, hogy katonáik jelenléte segít megelőzni újabb vészhelyzetek kialakulását a nyugat-afrikai országban. A holland kéksisakosok elsősorban hírszerzési feladatokat fognak ellátni – közölte a külügyminisztérium.

Franciaország továbbra is kitart amellett, hogy csökkenti katonai jelenlétét az országban. Ismeretes, hogy Maliban 2012-ben lázadtak fel a tuaregek és vonták ellenőrzésük alá az ország sivatagos északi részét. Ezt követően azonban az AQUIM és a vele szövetséges radikális iszlamista szervezetek vették át a hatalmat a terület felett.

A franciák ez év elején avatkoztak be és néhány hét alatt sikerült felszabadítaniuk az iszlamista radikálisok által ellenőrzött hatalmas országrészt. Bár július-augusztusban érvényes választásokat tartottak, és új kormány alakult, a biztonsági helyzet még mindig rendkívül törékeny Maliban. Ennek oka a radikális iszlamista sejtek öngyilkos merényletei és a tuaregekkel nemrég kiújult harcok, amelyekről az Afriport is beszámolt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez