Lenyűgözte a marokkóiakat a magyar sport

Tovább erősödnek a magyar-marokkói kapcsolatok: Budapestre látogattak az Ifjúsági és Sportminisztérium képviselői. A számos tárgyalás mellett városnézésre is jutott idő: a szokványos formában éppúgy, ahogy kissé szokatlanban: sportlétesítményeket is megnéztek, többek között az épülő Üllői úti stadionnál is jártak.

A háromfős delegáció hétfőtől szerdáig együttműködési lehetőségeket keresett a sport területén, azok után, hogy néhány hete Rabatban fogadták a magyar külügyminisztérium képviselőit. Megbeszéléseket folytattak Szijjártó Péterrel, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárával, Kiss Norberttel, ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának rektorával. Mindannyian pozitívan fogadták a kezdeményezéseket, s a különféle területeken különféle előrelépési lehetőségekről egyeztettek.
A kommunikációs igazgató így összegzett: “A következő hónapban Budapesten aláírunk egy akciótervet, amely három éves periódusra szól. Ehhez egyeztettünk a professzionális sportolókat érintő csereprogramokról, edzéslehetőségeket biztosítunk egymás számára, különböző sportágakban. Hallgatókat fogunk küldeni Magyarországra, s hasonlóképpen Marokkóban is
várjuk a sporttanulmányokat folytatni kívánó vagy csak edzésre érkező magyarokat. Valamint szakértőink is megosztják nézeteiket, tudásukat a sport területén.”
Látogatásuk második napján az épülő Üllői úti FTC-stadionnál kalauzolták körbe őket az építő cég vezetői, lenyűgöző látvány volt számukra a 22 fő befogadására tervezett létesítmény. Számos kérdést tettek fel, s ahogyan onnan, úgy Budapestről is elégedetten távoztak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez