Compaoré kiadatását követelik Marokkótól

A bukott Burkina Faso-i elnököt bíróság elé akarják állítani hazájában.

Issac Zida ezredes, az átmeneti kormány miniszterelnöke a fővárosban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hivatalosan is kérik Blaise Comaporé kiadatását, aki a legutóbbi információk szerint Marokkóban tartózkodik. A puccsista ezredes elmondta, hogy Compaorénak bíróság elé kell állnia, de részleteket nem közölt arról, hogy milyen bűnökkel vádolják az október 31-én lemondott elnököt.

Blaise Compaoré 27 évig irányította a nyugat-afrikai Burkina Fasót. Elnöksége alatt sikeresen stabilizálta az országot, és a térség egyik legmeghatározóbb államfőjévé lépett elő. Számos regionális konfliktusban és politikai válságban játszott közvetítő szerepet, amiért több nemzetközi elismerésben részesült. Compaoré jó kapcsolatokat ápolt az USA-val és Franciaországgal. Emellett a nyugati hatalmak egyik első számú szövetségese volt a terrorizmus elleni háborúban. A 63 éves politikus azonban mindenáron ragaszkodott a hatalomhoz, ami végül a vesztét okozta. Compaoré mandátuma ugyanis 2015-ben lejárt volna, és az alkotmány nem tette lehetővé, hogy induljon a jövőre esedékes elnökválasztáson. Az elnök ezért alkotmánymódosítást akart végrehajtani, ami hatalmas vihart kavart az országban. Az ellene irányuló tömegmegmozdulások miatt végül lemondásra kényszerült, és külföldre menekült.

A marokkói kormány korábban elismerte, hogy Compaoré az országban van, de jelezte, hogy a volt Burkina Fasó-i államfő csak egy rövid ideig marad.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez