A nőnapi ünnepségen esett össze az elnök

Zambia nem rég megválasztott vezetője egy rendezvényen esett össze. Az orvosi vizsgálatok során pedig kiderült, hogy maláriában szenved.

Edgar Lungu zambiai elnök a nemzetközi nőnap alakalmából megrendezett fővárosi ünnepségen vett részt, ahol beszédet is tartott. Körülbelül 20 perc után azonban látványosan összeesett a pódium előtt és a testőreinek kellett felsegítenie őt. A helyszínen lévő orvosok azonnal megvizsgálták az elnököt és megállapították, hogy maláriás. Lungu nem sokkal később saját lábán hagyta el a helyszínt, de mielőtt távozott, visszatért a pódiumra, hogy megnyugtassa az összegyűlt tömeget. Az elnök azt kérte az összegyűltektől, hogy nélküle is folytassák az ünnepséget és arra kért mindenkit, hogy ne essenek pánikba, mert már jobban érzi magát. Az elnököt ezután elszállították és vélhetően kórházba vitték kezelésre.

Edgar Lungu január 25-én választások útján került hatalomra. Elődje Micheal Sata elnök tavaly októberben hunyt el hosszas betegség után Londonban. Halála után Zambiában kisebb politikai krízis alakult ki, ami hatalomutódlás kérdése váltott ki. Lunguról köztudott, hogy cukorbetegségben szenved.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez