Észak-Koreába csempészik Az Interjú című filmet

Dél-koreai aktivisták azt vették a fejükbe, hogy dacolva az ismétlődő fenyegetéssel, Észak-Koreába juttatják „Az Interjú” című hollywoodi szatírát, még ebben a hónapban.

A vígjátékot, melyben két amerikai televíziós a CIA megbízásából meg akarja ölni az észak-koreai vezetőt, Kim Dzsongun-t, 10 ezer példányban kívánják az országba juttatni, mellékelve hozzá 500 ezer politikai szórólapot. Mindezt léggömbökkel akarják átjuttatni északra március 26 körül. Korábban aktivisták és egy amerikai székhelyű emberjogi alapítvány terve az volt, hogy 100 ezer példány “dob át” a filmből januárban, de ez elmaradt.

„Hogy mi lesz a pontos dátuma az indulásnak, azt nem tudjuk még, mert a helyszín kiválasztásánál figyelembe kell vennünk az időjárási viszonyokat”- mondta Park Sang-Hak, egykori disszidens, aki egy sor léggömb indítását vezényelte már le. Észak közben már figyelmeztette Parkot, hogy „vérrel fog fizetni bűneiért”, ha eljuttatja a filmet a határ túloldalára. Március 2-án az északi állami tulajdonban lévő weboldal, az Uriminzokkiri arra figyelmeztetett, hogy Phenjan „nem csak pár puskalövéssel, de ágyúkkal, vagy rakétával fog reagálni” minden egyes léggömbre.

„Senki nem tud megállítani. Folyamatosan küldök szórólapokat Észak-Koreába, kockáztatva az életemet”- mondta Park, hozzátéve, mindig kész arra, hogy szembenézzen Észak fenyegetésével.

Phenjan Parkot „emberi söpredéknek” tartja és már többször elítélte a léggömbök indítását az elmúlt hónapokban, folyamatosan azt követelve Szöultól, hogy tiltsa be az akciókat

Tavaly októberben észak-koreai határőrök megpróbáltak lelőni néhány léggömböt. A környéken élők arra panaszkodnak, hogy az aktivisták folyamatosan veszélyeztetik életüket, hiszen ők bármikor célpontjai lehetnek az észak-koreai megtorlásnak. Dél-Koreában közeleg az évfordulója a 2010-ben elsüllyedt hadihajó szerencsétlenségének, amelyben 46 matróz vesztette életét. Dél-Korea Északot vádolta, befagyasztotta a Korea-közi kereskedelmi és befektetési kapcsolatokat.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez