Egy orosz, akiért rajong a Nyugat, otthon viszont alig ismerik

A brit királyi család, Gerhard Schroeder és Uma Thurman is vásárolt már a burját származású szobrásztól, Dasi Namdakovtól. A kortárs orosz művészet egyik legsajátosabb képviselőjének már második tárlata látható most New Yorkban.

Senki sem lehet próféta a saját hazájában – ezúttal Dasi Namdakovra igaz a mondás. Miközben nyugaton celebek és arisztokraták versengnek kegyeiért, Oroszországban alig ismerik, pedig a szentpétervári Ermitázs kurátora, Jelena Korolkova is szuperlatívuszokban beszélt róla a The Siberian Times cikkében. Legújabb kiállítása (Journey to mystic land), megint csak nem hazájában, hanem a New York-i Gallery Shchukin-ban látható április végéig.

A kínai határ közelében született Namdakov Szibériában végezte tanulmányait, majd első önálló tárlatát 1992-ben állította össze Irkutszkban szobraiból, rajzaiból és ékszereiből. Azóta a világ vezető galériáit sikerült meghódítania, volt már kiállítása a moszkvai Tretyakov Képtárban, a pekingi World Art Museum-ban, a párizsi Grand Palais-ban és a New Yorki Tibet House-ban is. Művészete a Buddhizmuson, a szibériai turk népek hagyományain, a burját legendákon, illetve a kínai és japán meséken alapszik. Az ősrégi források ellenére munkái nagyon is kortársak.

Szobrai rendkívül népszerűek a gyűjtők körében, az egyiket, mint az üzlet történetének legdrágább darabját 1,5 millió fontért (körülbelül 643 millió forint) értékesítette a londoni Harrods. A nemesfémekből, drágakövekből, illetve olyan ritka anyagokból, mint a mamut agyar készült madarakat, rovarokat és antropomorf alakokat ábrázoló ékszereit sokan talizmánként vásárolják.

Kép: Királyi vadászat, Kizil, Tuvai Köztársaság (Wikimedia.Commons)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez