Elborzasztó munkakörülmények a kambodzsai ruhaiparban

A Human Rights Watch legújabb jelentése szerint semmibe veszik a törvényeket.

 

Nem először vette szemügyre a nemzetközi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch (HRW) a kambodzsai konfekciós üzemekben uralkodó állapotokat. Ezek ugyanis már régóta lesújtóak. Most hetven Phnom Penh-ben és a főváros környékén működő üzemet vizsgáltak meg közelről a HRW aktivistái. Több száz interjút készítettek a munkásokkal. A személyes benyomásokból és a beszélgetésekből kirajzolódó kép nem ad okot optimizmusra. Mert ugyan a ruhaipari munkások két és fél éve, véres tüntetéssorozaton több munkaügyi törvényt is kiharcoltak, ezeket azonban a munkaadók nem tartják be.

CAMBODIA-LABOUR-TEXTILE-PROTEST

És tehetik ezt azért, mert a munkaügyi ellenőrök könnyen és viszonylag kis összeggel is megvesztegethetők. Tehát a hivatalos jelentések szerint, nagyjából minden rendben van. A HRW beszámolója azonban feltárja, hogy továbbra is túlmunkára kötelezik az embereket, holott a túlóra a törvény szerint önkéntes lehetne csak. A terhes nőket minden kártérítés nélkül kirúgják, nem engedik szakszervezeti sejtek megalakulását, holott a törvény ezt is lehetővé teszi. Elvben. A gyakorlatban azonban az történik, amit a munkaadó akar. Például nem biztosít ebédidőt és a munkások még WC-re sem mehetnek ki. De az a százhúsz dolláros minimálbér, amiért a legtöbben a konfekciós üzemekben dolgoznak, Kambodzsában nagy pénz. És más munkalehetőség nincs. A HRW azért talált pozitív példát is. Az Adidas például rendszeresen felügyeli a neki termelő ruha- és sportszergyártó üzemeket. Ha problémát tapasztal, kötelezi a munkaadót a korrekcióra, és a rendelés visszavonásával fenyegeti. Ez az egyetlen eszköz, amivel a kambodzsai gyártulajdonosokra hatást lehet gyakorolni. De a HRW sajnálattal állapítja meg, hogy sok nagy divatcég, például a kanadai Joe Fresh, a brit Marks & Spencer vagy az olasz Armani, nemigen törődik a számára termelő üzemek munkafeltételeivel. A ruhaexport Kambodzsa legfontosabb devizaforrása, tavaly 5 milliárd eurós bevétele volt az országnak a divatcikkek és sportruhák kiviteléből. (Fotó:AFP, Illusztráció)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez