A kubai ellenzéket is meghívták a panamai Amerika-csúcsra

A panamai szervezők bejelentették, hogy a kubai ellenzék és a civil szféra különböző képviselői is jelen lesznek az áprilisban esedékes Amerika-csúcson.

Ruben Castillo, a találkozó társadalmi és civil fórumának koordinátora a Nuevo Herald napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy a szervezők minden megtesznek azért, hogy a konferencia a civil szféra legszélesebb reprezentációja mellett kerüljön lebonyolításra.

A közép-amerikai országban szervezett Amerika-csúcs egyébként az tárgyalások történetében az első olyan találkozó lesz, amelyen a kubai kommunista rezsimmel nyíltan szembehelyezkedő szervezetek is helyet kaptak.

„Célunk a civil társadalom lehető legszélesebb szegmense számára biztosítani az előre megtervezett menetrend szerint lebonyolítandó, magas szintű és konstruktív párbeszédet.”

-tette hozzá Castillo.

A Nuevo Herald írása szerint a rendezvényre meghívottak – köztük a találkozóra várt kubai disszidensek – hivatalos listáját várhatóan még ezen a héten nyilvánosságra hozzák a szervezők.

Washingtoni források szerint Barack Obama számára az Amerika-csúcson a fő prioritást az USA és Venezuela közötti diplomáciai feszültségek jelentik majd. A Fehér ház továbbá abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy a Nicolás Maduro venezuelai államfő számára biztosított különleges jogkör egyenesen az országban idén esedékes törvényhozási választások legitimitását is veszélyeztetheti.

„Az USA-t komoly aggodalommal tölti el Maduro államfői jogkörének kiszélesítése” – fejtette ki Alex Lee. (Az AFP fotóján)

Alex Lee, a dél-amerikai és kubai ügyek államtitkár-helyettese elmondta, hogy az átlátható választások lebonyolítása felé tett első lépésként, Caracasnak megoldást kellene találnia az országot sújtó belpolitikai krízisre.

 

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez