Megindult a támadás Jemenben

Irán tiltakozik, az egyesült Államok támogatja a jemeni offenzívát. Az egyiptomi haditengerészet már úton van Jemen felé.

Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen.  Adel al-Dzsubeir szerint a hadművelettel az a céljuk, hogy megvédjék Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök törvényes kormányát az Irán által támogatott síita lázadóktól. A diplomata közölte újságírókkal, hogy tíz ország vesz részt a hadjáratban, de az Egyesült Államok nem részese a katonai koalíciónak. A légicsapások már hajnalban megindultak, és elindult az egyiptomi haditengerészet négy egysége is.

A jemeni kormány az elmúlt napokban több alkalommal kért katonai segítséget a térségbeli arab országoktól. Washingtoni illetékesek a támadást megelőző napon, kedden közölték, hogy Szaúd-Arábia katonai erősítést vezényelt déli, Jemennel szomszédos határára, de Rijádban azt mondták, hogy az intézkedés kizárólag védelmi jellegű.
Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár szóvivője közölte, hogy a világszervezetet tud a jemeni beavatkozásról, próbálja tisztázni a részleteket. Haq nem mondta, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt előre értesítették-e a készülő hadjáratról. Diplomáciai források szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyelőre nem tervez semmilyen döntést hozni a jemeni eseményekkel összefüggésben.

A Határozottság Vihara fedőnevű hadművelet közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődött Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király parancsára. Szaúd-Arábia 150 ezer katonával és 100 harci géppel vesz részt a hadműveletben a hírek szerint. A katonai koalíció azonnal repülési tilalmi övezetté nyilvánította Jemen légterét, és arra figyelmeztette a térségben közlekedő hajókat, hogy ne közelítsék meg az ország kikötőit.

Hírügynökségek és arab hírtelevíziók arról számoltak be, hogy a koalíció harci gépei egy tucatnyi célpontra mértek csapást a húszik által szeptember óta ellenőrzött fővárosban, Szanaában. Bombáztak egy légi támaszpontot a fővárosi repülőtér közelében, és megsemmisítették a síita húszi lázadók egyik légvédelmi ütegét és harci repülőgépeit.
A hadműveleti törzskar szerint a légi hadjárattal teljesen “elfojtották” a húszik légvédelmét. Az al-Arabíja hírtelevízió úgy tudja, hogy a szaúdi légierő teljesen ellenőrzése alá vonta Jemen légterét, és megsemmisítette a húszik légvédelmi eszközeinek nagy részét. A szövetségesek légi ereje szétbombázta az al-Anad légi támaszpontot, ahonnan a lázadók a minap támadást indítottak a 60 kilométerrel arrébb fekvő Áden ellen, ahol hatalmi központot alakított ki a Szanaából oda menekült jemeni elnök. Bombázták a fővárostól 220 kilométerre, a Vörös-tenger partján fekvő Hodeida városában a síiták egyik táborát is. Az al-Arabíja hírtelevízió szerint heves robbanások hallatszottak Maran térségében is, amely a lázadók egyik fellegvára Szaada tartományban.

Az al-Arabíja úgy tudja, hogy a bombázásokban életét vesztette a síita alakulatok több magas rangú parancsnoka. Feltehetően meghalt a húszi lázadók vezetőjének, Abdel-Malek al-Húszinak a fivére, Albdel-Halek al-Húszi. Állítólag a síita lázadóvezér egy másik rokona, Juszef al-Madani, illetve a húszik politikai bizottságának egyik tagja, Juszef al-Fisi is életét vesztette.

Eközben a lázadók ellenőrzése alatt álló tévécsatornák civil áldozatok tucatjairól adtak hírt a fővárosban. A lázadók politikai bizottságának egyik tagja, Mohammed al-Buhaiti arra figyelmeztetett, hogy nagy kiterjedésű háborúhoz fog vezetni az Öböl térségében a szaúdi beavatkozás. “A jemeni nép szabad nép, és szembe fog szállni az agresszorral. Arra figyelmeztetek, hogy a szaúdi kormány és az Öböl-menti országok kormányai meg fogják bánni ezt az agressziót” – mondta Mohammed al-Buhaiti, a húszi “politikai bizottság” tagja a dohai székhelyű al-Dzsazíra pánarab televíziónak nyilatkozva. “Agresszió zajlik Jemenben, és mi bátran szembeszállunk vele”.

Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kabinetfőnöke, Mohammed Marem közben bejelentette, hogy az államfő továbbra is az ádeni bázisán tartózkodik, és megelégedéssel fogadta azt, hogy az Öböl-menti arab monarchiák Szaúd-Arábia vezetésével légi hadjáratot indítottak a jemeni síita húszi lázadók ellen. Marem úgy fogalmazott, hogy a koalíció hadművelete “visszaadta az emberek eltökéltségét” a húszik elleni harchoz. “Az elnök jó kedélyű, és köszönetet mond az Öböl-menti országoknak, Egyiptomnak, Jordániának és Szudánnak, illetve minden térségbeli országnak” – mondta a kabinetfőnök.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a húszik előrenyomulása miatt Manszúr Hádi szerdán elhagyta Ádent. Egyes hírügynökségi jelentések arról szóltak, hogy hajóval távozott a kikötővárosból. Hádi február 21-én menekült el a fővárosból, Szanaából a déli nagy kikötővárosba, miután a felkelők arra kényszerítették, hogy lemondjon tisztségéről. Ádenben azonban visszavonta lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok támogatásával új hatalmi bázist alakított ki.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez