Ezt mutatták az első teheráni divathéten

New Yorkban, Milánóban, Párizsban mostanság mutatják be, mik lesznek az ősz-tél divattrendjei. Teheránban is. Irán történetében most először.

Az esemény még februárban volt, de most adott róla hírt a sajtó. A télen-nyáron kötelező hosszú és laza köpenyek országában hét tervező mutatta be legújabb kollekcióját – hatan közülük nők. Egyikük, Neda Szadeghi arról számolt be az al-Monitornak, hogy egyre több nő vesz részt a divatiparban Iránban. Nem csak tervezőként, de cégtulajdonosként és befektetőként is. Ő maga férfiaknak vet papírra öltözékeket. Öt éve kezdett tervezni, három éve részese a piacnak. Bár nyugati mércével mérve nem kiugró az éves forgalma, 100 és 150 ezer dollár közötti, ő maga elégedett. Már a szomszédos országokban is terjeszkedik. De a fő célja az, hogy felvonultathassa a kollekcióját a nagy nyugati cégek előtt.

Az első teheráni divathét többi résztvevője nőknek tervez.

Két oldala van a divatnak Iránban – mondja Szadeghi. A hétköznapi, amit SZABAD az utcán is hordani, ennek a határait folyamatosan próbálják kitolni a nagyvárosi nők, és az, amit a zárt kapuk mögött, privát partikon viselnek.

 

De az utcán is drámaiak a változások. Míg 20 évvel ezelőtt sötét színekben, laza kabátokban járt mindenki, ma már az 50 alattiak jó része élénk színű, szűk tunikákat és hosszú ruhákat vesz fel. A teheráni boltokban kapható öltözékek közül jópárat Európában vagy Amerikában is felvehetne bárki. A különbség csak annyi, hogy itt nadrágot vagy leggingset vesznek a ruhák alá, hogy eleget tegyenek a kormány által megkövetelt szabályoknak. Amelyek a karok és a lábak, na meg a haj eltakarását írják elő a nőknek a nyilvános helyeken.

A divathéthez is engedélyt kellett persze kérni a hivataloktól. Amelyek már lemondtak arról, hogy pontosan előírják, milyen vonalúak vagy színűek legyenek a viseletek. Ma már a nadrág helyett gyakori a leggings, a kendő pedig gyakran többet mutat a hajból, mint amennyit eltakar. Az irániak lelkesen kísérik figyelemmel a nemzetközi divatot, akár személyesen, külföldön, akár a neten. Gyakran előbb eljut egy új európai trend Teheránba, mint mondjuk a tengeren túlra. Az al-Monitor riportere arról számol be, hogy télen Párizsból repült Teheránba. A francia fővárosban a pink volt a tél divatszíne, és ugyanilyen ruhákat meg kiegészítőket hordtak az iráni fővárosban is a nők. A szín New Yorkot csak hónapokkal később érte el.

Szadegh azt mondja: mindig megpróbálja aprólékosan követni az európai tervezőket. Mert muszáj mindig naprakésznek lennie, ezt várják el tőle az üzletfelei is. Az iráni divat, hiába mutatnak erről annyira más képet a nyugati televíziók, igenis létezik, sőt rendkívül friss és állandóan változik. Őt például leginkább Alexander McQueenn inspirálja, aki maga ugyan 5 évvel ezelőtt meghalt, de londoni divatháza mind a mai napig ütős ruhákat tervez.

Sarif Razavi, aki nem csak gyakorolja, de tanítja is a divattervezést, azt mondja, főként a nők körében egyre népszerűbb a szakma. “Az iráni nőket tényleg nagyon érdekli a divat… és sok a női tervező nálunk. A nők nemrégiben kezdtek el színes ruhákat hordani errefelé, és a szabásvonalak is egyre jobban izgatják őket.”

Szerinte az üzleten sokat lendített az, hogy Róháni elnök hivatalba lépése, vagyis 2013 nyara óta szabadabban lélegezhetnek az emberek, és nagyobb a mozgásterük az öltözködésben is.  Az al-Monitor kérdésére, hogy szerinte az amerikai nők vennének-e iráni ruhákat, ha tehetnék, Razavi azt mondja: 100 százalékig biztos abban, hogy igen. És ha Iránnak reményei szerint sikerül megegyeznie az atomprogramjáról az Egyesült Államokkal, akkor ez valóra is válhat – teszi hozzá.

A videón a kifutón azonban csak férfiakat látunk. A női modelleket nem engedték filmezni a hatóságok.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez